Az előző évadhoz képest megduplázódtak a nézőpontok, így ahhoz, hogy a kirakós mind a négy oldalát lássuk, már nem elég egyetlen epizód. Ennek ellenére az első egy óra nem tűnt félbehagyottnak, ez mindenképp a készítőket dicsérni, de ez azzal is jár, hogy az előző epizód történéseit a mostaniak mellé kell tenni. Vagyis a szokásos párhuzamokat nem csak itt lehet keresni, de utólag a múltheti események között is, hiszen minden szorosan összetartozik.
Az alvás mind a négy „jelenben” játszódó visszaemlékezést valahogyan keretezi, mert bár Cole az egyetlen, akinek a saját története nem így indul, később világossá válik, hogy nála pont az a lényeg, hogy nem alszik, ezért fejeződik be a „jelen” eseménysorozata azzal, hogy békésen szundít az autójában. Alison reggel hétkor ébred, mikor Noah útban van arra az unalmas napjára, amit a múlt héten láttunk. Előtte azért kiderül, hogy a mézes hetek szakasz nem ért véget, azzal a kitétellel, hogy Alison elég komoly válságban van saját magával kapcsolatban, hiszen ebben a vidéki környezetben Noah nem vállalja őt fel semmilyen módon. Ez nem különösebben szép tőle és látható, hogy nem csak a régi, de az új „családjával” szemben is eléggé önző viselkedést tanúsít.
Alison visszaemlékezésében Noah nem teljesen úgy számol be a napjáról, ahogy azt a premierben láttuk. A mediátor inkább Helen szerint tűnt olyannak, mint aki kiégett és csak túl akar lenni az egészen, nála furán lelkes és helytelen poénokat elsütő pojáca volt inkább. Whitney mondjuk tényleg nem áll szóba vele, Margaret meg tényleg kibírhatatlan, de Harry egyáltalán nem utálja a könyvét, mert konkrétan Steinbackhez hasonlította, úgyhogy úgy akár az is előfordulhat, hogy Alison nagyítja fel a hazérkező Noah frusztráltságát. Mindenesetre furcsa egymás mellé tenni Noah és Alison részeit, ugyanis Noahnál valószínűleg logisztikai okokból is csökkentve volt, hogy mit mutat a hétvégi házban történtekből. Így felmerül a kérdés, hogy Noah fejében jelenleg tényleg képes-e szétválasztani az előző életének a romjait, illetve az új, kezdeti (idillikus?) darabjait. Bár Alison itt is imádnivalóan áll a konyhában és várja haza a férjét, ő megjegyzést tesz, puszi helyett sörért megy a hűtőhöz, vagyis egyáltalán nem egy friss házas, sokkal inkább egy már régen kiégett pár benyomását keltik.
Az, hogy mostantól Helen és Cole történetét is látjuk, viszont ugyanannyi epizóddal kell gazdálkodni, mindegyik történetszálra hatással van. Ez nem tűnik egyelőre rossz döntésnek, mert a két megcsalt fél érdekes új színeket hoz a sorozatba, de kérdés, hogy magát a történetet mennyire fogja hátráltatni, hogy kevesebb idő alatt kell ugyanannyi mindent elmondani a karakterekről. Pláne, hogy a sorozat szerkezete miatt arra vagyunk trenírozva, hogy nem csak az számít, ami benne marad az emlékekben, de az is ami kimarad. Noah emlékeiben ugyanis szó sincs arról, hogy Alison munkát keresne, ami ellen határozottan tiltakozik. Itt az ideje újra felvillanati az önző kártyát, ugyanis teljesen érthető, hogy szeretője/jövőbeli felesége szeretné ha valami kerete lenne a napjainak azonkívül, hogy olvas és barangol az idilli környzeteben. A pénzről nem is beszélve.
A négy nézőpont karakterünk közül Helen és Cole élete teljesen a feje tetejére állt, Noah a régit összetörte, de mégis szeretné belőle kiválogatni, ami értékes (gyerekek), de egyelőre nme az elképzelései szerint alakulnak a dolgok. Alison az egyetlen, aki úgy tűnik a jó oldalát fogta meg ennek az egésznek. A házasságuk Cole-lal nem azért, ment tönkre, mert nem értették egymást, hanem azért, mert a közös gyerekük elvesztését soha nem tudták igazán feldolgozni. Erre még jönnek szappanoperába illő bonyodalmak a család miatt, de úgy érzem ez hajtja leginkább Alisont a sorozatban: hogy végre túl legyen a kisfia elvesztésén. Mikor látjuk Alisont, ahogy a vízparton ül, ragtapaszt tesz fel, aztán a focizó kisfiúkra réved, akkor a sorozat elég nagy betűkkel írja ki nekünk, hogy mi is az ő tragédiája és hol tart ennek leküzdésében.
Ezek után pedig érdekes lesz mit kezdenek vele az írók, hiszen a „jövőben” úgy tűnik ő lesz az, akinek rossz irányba megy a sorsa. Persze ott van Noah, akit a bíró az igazságszolgáltatás akadályozásával meg gázolással vádol, de nekem az utolsó képekből úgy tűnik, hogy az ügyvéd végül segíteni fog és az egész visszarobban Cole arcába, aki eléggé villain-szerűen van prezentálva a „jövőben”. Simán előfordulhat, hogy jelenleg minden a terve szerint halad, de könnyen kieshet a nyeregből. Az epizódból az sem egyértelmű, hogy Alison pontosan, hogyan is érez Cole-lal kapcsolatban. A hamarosan ex-férjének az emlékeinek tónusa kicsit eltér a korábbi három miniepizódtól, elsősorban abban, hogy úgy tűnik ő nem akarja magát jobb színben feltüntetni, vagy ha igen, akkor mások az eszközei.
A második évad mindkét részét nézve az emlékek közötti legnagyobb eltérés Cole látogatásánál tűnik fel. Az egy dolog, hogy a wc, meg Noah szerszámainak hiánya, teljesen kimaradnak Cole nézőpontjából, de a beszélgetésük hangulata is között óriási különbség van. Alison egy betolakodó/szemétkedő alaknak látja Cole-t, akire egyáltalán nem kíváncsi és az exe viselkedése sem könnyíti meg a dolgát. A kisfia dobozának prezentálásánál volt ez igazán érezhető, hiszen az jelképez mindent, ami elől Alison jelenleg menekül és ilyen érzéketlenül odaadni, durvább volt, mint bármilyen lőfegyveres utalás. Ehhez képest Cole szerint egy igazi baráti beszélgetés zajlott le közöttük, forró teát szürcsölgetve, sőt még ő is megcsodálhatta Alisont a konyhában, mert főzött is neki. Ebbe a képbe nyilván nem illik bele Noah toalettjének a kipofozása. De ha a „jövőben” játszódó eseményekből indulunk ki, akkor Cole egyáltalán nem lép túl az őt ért sérelmeken, a „jelenben” játszódó epizódja mégis egyfajt megnyugvással ér véget, amiben elköszön a feleségétől, aki civilizált ember módjára megmondja a szemébe, hogy nem megy vissza hozzá sosem, és a békésen alvó Cole képe azt sugallja, hogy ezt elfogadta és kész továbblépni. Egy egészen erőltetett pillanatban, miután leszállította Noah apósát, Bruce-t a házához még egy potenciális romatikus érdekeltséget is megmutatnak Luisa személyében. Persze ha Cole mindentől függetlenül belekezdene egy új életbe, akkor nem igazán lehetne legitimálni, hogy miért is kell az ő nézőpontját is látunk.
Tematikailag persze könnyen beleilleszthető a képbe, az sokat segített, hogy az előbb említett Bruce volt az egyik fuvarja a taxizásba menekült Cole-nak. A beszélgetést nyilván az utas erőlteti és egy pillanatra felrémlik előttünk valami az első évadból, ami nem hiszem, hogy túl fontos lesz a másodikban, ez pedig a montauki őslakosok és az ide vakációzni járó gazdagok között lévő feszültség. Bruce nyilván őlakosként gondol magára, hiszen akkor jött ide, mielőtt felkapták volna és büszke arra, hogy senki nem hitt neki, most meg milyen menő lett, de Cole igazi őslakosként nyilván nem veszi jónéven, hogy úgy néznek rá, mint aki a középnyugatról költözött ide. (De csak miután kiderült, hogy tud angolul.) Ezután Bruce saját magáról is beszél: Noah tette inspirálóan hatott rá és végre engedett az eddig is meglévő kapuzárási pánikjának és elhagyta a feleségét 40 év házasság után. Ha az a tehetségtelen Noah van elég tökös ahhoz, hogy mindenki más helyett a saját boldogságát válassza, akkor nehogy már ő ne engedhesse meg magának. És az esetében nyilvánvaló, hogy az egész jóval kevesebb sérelemmel jár, hiszen sem a gyereke, sem az unokái nem igazán fognak túlságosan sérülni a döntése miatt.
Cole szintén hanyagolja a családját és az egyik legolcsóbb pillanat volt az egész epizódban, mikor megfenyegette az öccsét, hogy simán elüti, ha nem áll el az útjából. Pláne azok után, hogy a sorozat kezdettől fogva furán kezelte Scotty-t és a halálát, igazán nincs szükség ilyen megoldásokra. Ahogy az sem segített, hogy Cole majdnem elütött egy kisgyereket, illetve majdnem balesetezett. De legalább a párhuzamokhoz beírhatjuk, hogy Helen mellett Cole is drogokkal éli túl a válással járó érzelmi stresszt. Cole-lal kapcsolatban a legszomorúbb fejlemény, ahogy gonosznak próbálják ábrázolni: ahogy fegyvert utánzott a kezével, majd később pont úgy nézett Noah-ra, mint aki közvetlenül felelős a történtekért. Egyik sem nézett ki túl jól. Kár érte, mert a sorozat akkor a legerősebb, mikor pusztán az emberi érzelmekkel foglalkozik és nem veti alá szereplői integritását a szappanoperába illő plotoknak.
Egyéb felfedezések:
- The Affair címadó projekt: Az első évadban mindig adták magukat a címek, de eddig sokkal nehezebb jót találni. „Moving Over” lett a választás, mert a költözés és az első évadfináléjának feldolgozása szép lassan befejeződik.
- Cole talán azt nagyítja fel, hogy mennyire nyomulnak rá a nők, akikkel találkozik? A pincérnőre, illetve a részeg kuncsaftra gondolok elsősorban.
- Yvonne-nal és Roberttel nem igazán tudok mit kezdeni. Egyelőre inkább tűnnek ilyen fantázia lényeknek, mint hús vér karaktereknek. Egyébként is hogy lesz pontosan asszisztens Alison aki semmit sem tud a kiadásról? Úgy tűnik ez a munka, inkább arról fog szólni, hogy ne kelljen hazajönnie a feleségnek. Kíváncsi leszek, hogy mutatnak-e funkcionáló házasságot, vagy róluk is kiderül, hogy boldogtalanok.
- Noahról, Helenről és Alisonról is mutatott nagyon szép képeket a sorozat, ahogy egyedül vannak. Cole-t maximum az autóban láttuk így, ezzel is eltér a többiektől.
- Alisonnak biztosan nagyon hiányzik a biciklije, ez a vityilló mindenntől elég messze van. Emiatt elgondolkodtam rajta, hogy talán mégsem olyan ideális a lakáskörülményük. Autó nélkül legalábbis.
- Valószínűleg szintén az az indok, hogy spórolni kellett az idővel, de furcsa, hogy a szex teljesen kimaradt Noah részéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése