Mikor az ember négy gyerek után válásra adja a fejét és az az egyetlen indoka, hogy beleszeretett valaki másba, akkor könnyen sütik rá az önző jelzőt. A gyerekek világának alappiléreit a szülők alkotják és 18 év alattiként különösen nehéz megérteni, hogy anya és apa miért rántják ki alóluk hirtelen a tartóoszlopokat. Nem kell úgy tenni, mintha a Solloway család eddig annyira tökéletes lett volna, de mégis egészségesebb álapotban kezdtek neki a nyári vakációnak, mint amilyenben most vannak. Leszámítva persze Noah-t, akinek a jelenben egyáltalán nincs miért panaszkodnia. Egy elég menő vityillóban lakik és sajnálom, hiába szakad le a wc-tartály öblítő zsinórja ettől még nem fogom megsajnálni, abban a házikóban élni a szeretőjével igenis ideális lakáskörülmény. A könyve már csak egy lépésre van attól, hogy kiadják, vagyis hamarosan pénz is áll a házhoz, úgyhogy akár még boldog is lehetne.
Ezzel szemben Helen világa legalább annyira összedőlt, mint a gyermekeié. A megaláztatás elől nem tud hova menekülni, azok a felsőközéposztálybeli nők, akikkel egy térben mozog (részben a gyerekei miatt), nyilván előszeretettel köszürülik rajta a nyelvüket, még akkor is ha könnyen ők is a helyében találhatják magukat. Azért, hogy elterelje a figyelmét rekreációs drogokhoz nyúl és (feltehetőleg szintén tudatmódosítók hatása alatt) Max-szel szex közben hotelszobákat amortizál le, de az epizódból nyilvánvaló, hogy ezek még átmeneti fájdalomcsillapítókként sem működnek, a múlni nem akaró sebén. A legboldogabbnak még akkor tűnik, mikor a négy gyermekével ülhet egy asztalhoz egy ehetetlen vacsora fölött, amit az édesanyja készített. Egyikük sem szól egy szót sem, csak turkálják az ételt, de itt látható rajta leginkább, hogy miattuk szeretné visszarendezni az életét a régi kerékvágásba. Furcsa, hogy ebben a szomorú helyzetben tűnik a legkevésbé nyomorúságosnak.
Noah és Alison önző viselkedése két család életét is a feje tetejére állította, de a második évad kezdése formabontó módon kizárólag Sollowayékre koncentrál. Ez azt is jeletni, hogy a válófélben lévő pár alig látja egymást, így a sorozat védjegyévé vált újramesélt jelenetekből mindössze csak egyet láthatunk, egyébként a szereplők a maguk (gyakran unalmas) útját járják. Persze az epizód két fele így is „beszél egymáshoz” és észrevehetőek a párhuzamok, de ezen készítői interjúból úgy tűnik, hogy ez lesz az általános az évad folyamán, ami nem biztos, hogy jó döntés. A „peak TV” korában a sorozatoknak muszáj kitűnniük valami soha nem látottal és azt hiszem a jövőbeli idősíkon játszódó eseményeket meghatározó haláleset, pontosan ezért került bele a sorozatba. Mintha csak azt gondolták volna, hogy szerelmi viszony miatt megtépázott családok érzelmi világának bemutatása önmagában nem lett volna elég érdekes. De bennem felmerül, hogy azóta nem változott-e meg a készítőknek is a véleménye, mindenesetre érdekes megoldás, hogy Noah azzal érkezik a szerkesztőjéhez, hogy átírta a könyve a befejezését és kikerült belőle a haláleset. Sajnos a sorozatban már nincs lehetőség meghozni ezt a korrekciót, így a két idősík a nyomozással továbbra is a The Affair szerves része.
A megszokottól való eltérés része az is, hogy a sorozatban a nézőpont karakterek „érzelmi igazságát” látjuk, ami több lehetőséget ad a nézőnek is arra, hogy levonják saját következtetéseiket. Az első évadban ez remekül működött, nem igazán értem, miért csökkentik ilyen erőteljesen ennek az alkalmazását a készítők. Persze ha úgy nézzük, ezzel csak „haladó szintre lépett” ez a történetmesélési stílus, hiszen a szubjektivitás nem tűnt el, csak kevesebb mankót kapnak a nézők. Noah találkozása Trevorral jó példa erre, már ha csak abból indulunk ki, hogy Helen emlékében, mikor az ex-férje megjelenik a tárgyaláson, nem vérzik az orra. Ez lehet megerősítése annak, amit Noah emlékében mond, hogy nem aggódik érte, így az sem tűnt fel neki, hogy vérzik az orra. De ugyanúgy lehet arról is szó, hogy valójában Trevor egyáltalán nem úgy reagált, ahogy azt Noah emlékeiben látjuk, így az az ütés egyébként meg sem történt. De ezekhez a feltételezésekhez szükség van arra, hogy a karakterek egy kicsit gyakrabban keresztezzék egymás útját.
Nincs egyértelmű központi motívum az epizódban, de a pénz és az emberek önző viselkedése tűnik fel talán a legtöbbször. Eleve a viszony egy önző cselekedet volt Noah részéről, de a következmények megoldásában is, Noah (vagy az ex-anyósa) csak a saját érdekét nézi és Martin valódi érzései háttérbe szorulnak. Már az első évadban is előjött ez és lehet csak nem emlékeztem rá elég élesen, mindenesetre a premieren különösen érezhető volt, hogy felsőközéposztálybeli emberek felsőközéposztálybeli problémáját figyeljük. A felszín mögött a fontos dolgok könnyen elsiklanak és mikor Whitney arról beszél, hogy a főiskolai esszéjében dolgozná fel az előző évad végén történt fegyveres incidenst, akkor Margaret csak arra tud gondolni, hogy ő nem fog semmilyen tanulmányt finnszírozni, ami a családi szennyes kiteregetésére épül.
Senkinek nem tűnik fel, hogy a hozzájuk hasonlóan gazdag emberek által ajánlott pszichológusok bevonása nélkül is fel lehetne dolgozni egy problémát. Korábban Whitney-nél már próbálkoztak ezzel, nem különösebben jött össze, Martinnál mégis ugyanezt látják a megoldásnak. Az emberek megjátszák magukat és az álca mögött rejlő valódi érzelmek nem igazán fontosak, ha pedig felszínre akarnának törni, akkor is elnyomják őket valahogyan. Helen nem tudja összeszedni magát vagy a családját és inkább a kényelmesebb utat választja Max személyében. Nem lesz tőle boldogabb, de legalább az álca fenntartásához hozzásegíti, ráadásul ha látják, hogy milyen új pasit szedett össze Noah után, a társaság női tagjai még upgrade-ként is osztályozhatják Maxet a pénze és kinézete alapján. Akár összeillőek is lehetnének, de valamiért mégsem működik a kapcsolat; az ilyen megoldások emberközeli szinten tartják a sorozatot, még akkor is ha olyan problémákkal küzdenek a szereplők, minthogy nincs kedvük elmenni egy rongyrázós gálavacsorára.
Az is igaz, hogy Helen élete akkor sem billenne vissza, ha megjönne Noah esze és visszamenne hozzá. Mégis képtelen elfogadni a válás gondolatát, Trevor szavai valószínűleg hűen adják vissza azt, hogy mi is jár az anyja fejében, aki szerint ez az egész csak Noah kapuzárási pánikjának a következméyne és idővel lecseng majd. Ha látjuk Noah oldalát, akkor abból úgy tűnik, hogy nem ez a helyzet és valójában minden a lehető legjobb jelenleg Alisonnal és esze ágában sincs visszaköltözni a városba a könyvéért kapott pénzből, még akkor is ha a válással kapcsolatos tárgyaláson ezt mondja. A cselekedeteiből úgy tűnik, hogy Helen ha lassan is, de vissza akarja kapni a férjét és ebben a pénz nagy szerepet játszik. Nem a sajátja és érdekes megoldás, hogy a két megbeszélésen ellentétesen tesznek megjegyzést az ex üzletének anyagi sikertelenségére. Az életüket abban a fomrában, ahogy létezett Helen szülei finanszírozták, beleértve a lakást is. Most ez megszűnik és Noah azt mondja, hogy nem is tervez soha egy újabb centet is elfogadni Helen szüleitől, a rész végén mégis azt látjuk, hogy igent mond a Helen által hozott szuper ügyvédre.
Az első évad úgy ért véget, hogy Alison megígérte, hogy mindenáron kihozza újdonsült párját a börtönből, de egy ilyen lezárás után jó esélyt látok arra, hogy Noah végül Helen oldalán fog kikötni. Itt persze nem számít az, hogy Noah valóban bűnös-e vagy sem, az első évadból összevágott montázsban sem hangsúlyozták túl Scotty halálát, úgyhogy feltételezem ez nem annyira fontos. Mégis Noah rémálmával kezdődik az epizód, akinek sikerül még antipatikusabbá válnia az epizódban. Mikor visszament a közös lakásba, hogy elhozza a cuccait, akkor igazán kimutatta a foga fehérjét, mikor azt mondta Margaretnek, hogy lelöki a lépcsőn, de mindenkinek azt mondja majd, hogy baleset volt. Soha nem akarná az ember, hogy meghallja a gyereke, mikor ilyet mond, de így a válással együtt ez különösen sok volt és igazából teljesen érthető lenne, ha gyerkek nem kérnének egy kicsit sem az apjukból. A Yankees meccs annyira tipikusan elvált apuka húzás, aki szeretne továbbra is jó színben feltűnni a gyereke előtt, de közben az egész esemény csak róla szól, ahogyan a válás is. Martinnak azért kell meggyógyulnia, mert az keresztbe tene az ő jól eltervezett napjának és nem azért, mert azt akarja, hogy Martin hasfájása elmúljon és jobban megértse a helyzetet. Ezek után igazán vicces volt, ahogy Margarettel megállapították egymásról, hogy nem értik, hogyan képesek tükörbe nézni. Az epizód után tényleg felmerül a kérdés, hogy Noah hogyan érzi jól magát a bőrében, de valamiért mégis boldognak tűnik, mikor látjuk, hogy kiül a stégre és azt figyeli, hogy közeleg a metaforikus vihar.
Egyéb felfedezések:
- The Affair címadó projekt: „White People Problems” - ez a sorozat alcíme is lehetne, de a premierben különösen jól érezhető volt. Ehhez jön hozzá, hogy nem volt semmi igazán a részre illő idézet az epizódban, a „Cold Springs” pedig még ennél is unalmasabb választás lett volna. Eszembe jutott még a „Hey, it’s Justin Bieber!” is.
- Az egész epizód legkifejezőbb beállítása az volt, mikor Helen megérkezik a hálószobába és az addig ott lévő kép hült helyét nézi a falon.
- Margaret reakciója Whitney esszé ötletére igazán csípős volt:
„That isn't self-expression! It's self-indulgence!” - Noah költözése elég fura. Tekintettel arra, hogy semmilyen bútort nem kellett mozgatni az a kisteherautó több, mint túlzás volt. Mikor bement a cuccaiért és összeszedett néhány könyvet a látszat kedvéért kifejezetten teátrális volt és olyan mint egy jelenet egy tévésorozatból és nem olyan, mint ami a valóságban így történne meg.
- Az ügyvéd figurája viccesen alakult a két jelenetben és nem tudom, hogy ez mennyire tükrözi a mesélők hozzáállását az egész ügyhöz. Noah-nál még ha illetlenül poénkodó is volt, látszott rajta, hogy ért ahhoz, amit csinál és közben meg nem úgy éli meg a helyzetet, mint egy újabb unalmas napot a cérnagyárban. Ezzel szemben Helennél valami ilyesmi volt a helyzet, ráaásul nála az ültetés is azt jelezte, hogy mennyire egyedül van, mindenki más érti a helyzetet, ő viszont továbbra is ragaszkodna a férjéhez, ezért dobja be a szülei pénzéből vett lakást. Ugyanez látszik rajta az epizód végén, mikor megjelneik a szuperügyvéddel Noah cellájában.
- Irodalomban nálam jártasabb olvasók! Volt még valamilyen hasonlóság az epizódban, ami Steinback-hez köthető?
- Lehet volt olyan párhuzam, amit nem szúrtam ki, de Helen zuhany alatti zokogásáról nekem eszembe jutott az 1x01 zuhanyzós jelenete. „Milyen messzire kerültünk azóta.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése