Pages

The Affair 2x08 - Falling Through Open Air


A The Affair teljesítménye hétről-hétre elég ingadozó. A készítők szerencséjére, azonban mikor nem is működik minden tökéletesen, a sorozat akkor sem unalmas. Ez nagyrészt köszönhető a folyamatos kockázatvállalásnak, és a kísérletező kedvnek. Nem mindig lesz több a sorozat attól, hogy látunk néhány jelenetet Helen és Noah ügyvédjének a nézőpontjából. Ráadásul ez nem is újdonság, nagyon sután az első évados fekete nyomozóval már csináltak ilyet a készítők, de az szörnyen suta volt. A karakter is, illetve a krimi "nyomozós" része is. Richard Schiff remek színész és azzal a kevéssel, amit a karakteréről tudunk pont beéri, mert karizmával mögé tudja rakni a figura mögé azt, amitől a jelenetei csak nem lesznek olyan halál unalmasak. A másik nagy segítsége, hogy a producerek eléggé túltolták a bonyodalmakat, de így legalább mind a négy főszereplőnek van célja, vagy rejtegetni valója.

A krimi szál az első évadban tipikusan olyan elem volt, amiről éreztük, hogy egy plusz, de talán felesleges csavar, amire azért volt szüksége a csatornának, hogy könnyebben kiemelkedjen a sorozat abból az egyre sűrűsödő tömegből, amit a televízióra készült fikciós tartalmak alkotnak. Ez nem változott a második évadra, de legalább sikerült érdekesebbé tenni az ügy körüli bonyodalmat és kevésbé lóg koloncként a Tha Affair testén. Cserébe egyre kevésbé logikus a viselkedésük, illetve a nagyobb időbeli lépték miatt minden történés sarkosabb. Kevesebb idő jut a nüanszokra.

Önmagában persze érdekes volt, hogy előre bepillantást nyerhettünk Noah és Alison új életébe a pici babával és közben azt is mutatták, hogy Noah seggét Helen pénzéből igyekeznek menteni. Ez felveti a kérdést, hogy a jövőben, hogyan is bassza el Noah a vagyonát. Nem tudni mennyi benne a szubjektív túlzás, de az epizód alapján úgy néz ki, mintha Noah a Szürke újabb árnyaltát jelentette volna meg, és a túlírt szoftpornóra vágyó női közönség zabálja a tragikus szerelmi történetet és annak jóképű íróját. Tekintettel arra, hogy Scotty gyilkossága és a mostani jelen között nem tűnik el annyira sok idő, ezért valahogy Noah-nak még el kell veszítenie súlyos összegeket és ezzel kapcsolatban ügyesen hagynak bennünket a sötétben a készítők.

Még mindig nem annyira furcsa ezt nézni, mint azt, hogy Noah és Alison kapcsolata gyakorlatilag megsemmisült. Az iroda vagy gyerekszoba kérdését jól vezették fel az előző epizódban, és nyilván minden néző meg volt róla győződve, hogy kinek van ebben a vitában igaza. Nem is baj, hogy tovább püfölik az írók a főszereplőt, aki egy meggyőző mosolyt sem tud összehazudni, mikor a szeretőjéből lett felesége dicsekedik az újonnan berendezett gyerekszobával. Ezzel újabb megerősítést nyer az a sokszor szajkózott gondolat, hogy Noah egy önző disznó, aki a pillanatnyi és saját igényei szerint cselekszik és közben sosem tud megelégedni azzal, ami van. 


Tekintettel arra, hogy az epizód jelentős részét Helennel nosztalgiázva tölti, majd rányomul a jelenlegi munka-feleségére, Edenre, az könnyen megállapítható, hogy a készítőket nem kell félteni, ha a saját főszereplőjük besározásáról van szó. Persze alapvetően nem fura, ha az ember leül meginni egy sört az exfeleségével, mégis volt mindkét változatban valami olyan szomorúság, ami meglepetésként ért. Már annak a ténye is, hogy a sorozat visszatért ugyan az újramesélt jelenetekhez, de cserébe úgy csinált, mintha ezek is egymás mellett játszódnának. Valójában annyi történt, hogy mindkét szereplő csak azokat a pillanatokat tárta elénk, amik konkrétan róluk szóltak. Helennek rá kell döbbennie, hogy a lánya nagyon is hasonlít rá, ő pedig bármennyire is sajnálja, de hasonlít a saját édesanyjára. Mikor a kávézóban Whitney az arcába mondja, hogy ő nem fog felnőtt korában rászorulni, hogy a szülei tartsák el, az egy régen érlelődő bomba és nem vagyok benne biztos, hogy a reakció összhangban van azzal, amit egy ilyen bejelentésnek okoznia kellene. Helen esetében messze ez a legmeghatározóbb dolog és az egy nagyon fontos lépés az életében, ha beleegyezik, hogy a lánya New Yorkba menjen modellkedni.

Noah pedig szépen megkapja, hogy képtelen a sikereire koncentrálni és mindig csak arra összpontosít, hogy mi az, amit nem sikerült elérnie. Eddig ilyen egyértelműen szerintem nem hangzott el, hogy az első könyve megbukott, a második viszont tényleg kirobbanó siker, még a New Yorker is jókat ír róla, de ő felhúzza magát valami random nyomtatott újság két bekezdéses kritikáján. Szinte már komikus vagy túlzás, ahogy tényleg azt látjuk, hogy ennek a seggfejnek semmi sem elég. Azt is szoktuk még mondani, hogy az ilyen mentalitás viszi előre a legnagyobbakat és csak akkor tudnak még jobbak lenni, ha soha nem elégedettek a teljesítményükkel. De amennyire látom Noah soha nem lesz igazán nagy író, mert bár a szavakat szépen csavargatja, de a fantáziája annyira nincs kihasználva, hiszen gyakorlatilag egy memoirt írt. De akármi is legyen a professzionális karrierjében a helyzet, attól még nem lesz megbocsátható, hogy apaként és társként egészen csapnivalóan teljesít.



A már említett lehúzós kritikus az arcába is mond Noah-nak mindent, amitől annyira fél és közben megint azzal kell foglalkozunk, hogy ez a varázskönyv hogyan aránylik a valósághoz. A felolvasást ezúttal csak Noah tartja, de sikerül ezt is kínossá tenni azzal, hogy a saját emléke szerint először egy Alisonnal közös szexjelenetet kezd el, hogy aztán mikor kiszúrja a feleségét, akkor váltson gyorsan valami olyanra, ami Helenhez szól. Ez a része is lehetne több réteget tartalmazó dráma, ahogy Noah viszonya folyamatosan változik a körülötte lévő nőkhöz, de általában csak seggfejként jön le. Ott van a már említett Skype-olás, ahol a jelenlegi szerelme láthatólag egy cseppet sem érdekli, ahogyan a születendő gyerek sem, ezt pedig még képileg is erősíti a sorozat. Mikor ránéz a telefonra és ott van Eden, az ugyanaz a telefonon/digitális eszközön keresztül bemutatott metafora az emberi kapcsolatokra, mint amit az előző részben Scotty-val és Cole-lal láttunk. A videókonferencia kifejezi, hogy Alison és Noah fizikailag és érzelmileg is távol vannak egymástól. A folyamatosan pittyegő Eden pedig ott van Noah előtt, amit ki is akar nyomni, meg nem is. Ugyanez megtörténik, mikor az exfeleségével romantikázik némi sör és feles társaságában. Ott is folyamatosan pittyeg Eden (nem is Allison), hogy mégis merre járhat Noah.

A nő érzéseire nincs ideje a sorozatnak, de feltételezem nála is ugyanez a vívódás van jelen, amit a furcsa jelenetük a hotelszobában is megerősít. Az nem vet túl jó fényt Noah-ra, hogy csak azért nem csalta meg a sajtósával a várandós második feleségét, mert az időközben nemet mondott. Itt egyébként rengeteg mozgásterük van a készítőknek: attól, hogy Noah szempontjából így látjuk a dolgot még vihetik Noah szempontjából jobb és rosszabb irányba is a történetet. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Helen és Jon teljesen úgy kezelik Alison helyzetét, mint aki egy idő után már csak a pénz miatt maradt Noah-val és érzelmek teljesen kikerültek a képből, akkor még komplikáltabb a helyzet. Alison saját jelenetei, amik a jövőben játszódnak akár árulkodóak is lehetnének, de ezen a ponton valószínűleg a készítők ügyeltek arra, hogy a közönség sötétben legyen a misztikummal kapcsolatban. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy Alison és Scotty között történt valami, ahogy Alison, mint gyilkos is elég fura. Viszont ennyi idő után már nem engedhetik meg maguknak, hogy ne egy fontos szereplőről derüljön ki, hogy ő a tettes.

Egyéb felfedezések:

  • The Affair címadó projekt: Noah pontosan tudja a leghelyesebb dolgokat mondani, de cselekedeteiben nem ér fel ehhez. Tekintettel arra, hogy az Alisonos kapcsolata hol tart jelenleg, azt hiszem Falling through open air jól leírja az epizódot és az ő helyzetüket egyaránt.
  • Az 8. rész jó példája, hogy az újramesélt jelenetek még nem tesznek automatikusan mindent jobbá, de abban megerősített, hogy a sorozatnak nem lenne szabad ennyire felhagynia vele. Mennyire jó, hogy az egyik félben Helen haja leengedve és nem is ül le, a másikban pedig látszik rajta, hogy gazdag és a szorosan összefogott hajával csak az egész megjelenése más. Ahogy magát gondolja és ahogy a külvilág látja őt. A sapka vagy a taxi is jópofa volt.
  • It's impossible to be a straight white man in 2015. Erre tényleg nincs mit mondani.
  • Lehet nem kell így felfogni, de mikor Jon levezeti, hogy miért Scott az apa és körülrajzolja a teljes gondolkodásmódját a szereplőknek, akkor kicsit olyan érzés, mintha magamat látnám, mikor a ködös utalásokból próbálom megmondani, ki mit miért is csinál. Könnyű melléfgoni, vagy meggyőzően eladni a hamis narratívát.
  • Mivel nem megy az ilyen analízis, ezért abba se megyek bele, hogy Whitney az anyja Tinderén keresztül éli ki az idősebb pasik iránti vonzalmát. Mindenesetre ez egy elég fura szál. Ki akarja a saját anyja alkalmi légyottjait leszervezni? Ew.
  • Remek beállítás, ahogy egymás előtt látjuk Helent és Noah-t ahogy a lányuk után néznek és mindketten ugyanolyan tanácstalanok, hogy ki is ez a kalapos lény, valójában.
  • Továbbra is azt gondolom, hogy fizikai megjelenést tekintve Dominic West miscast ebben a szerepben, de a hangja az tökéletes, a felolvasáskor egyértelmű.
  • Meglepő, ha a New York-i felsőközéposztály gyerekeit birkózásra íratják be. Oké a baseball talán túlzás lett volna, de találhattak volna valami kékvérűbbet neki. Bár tudjuk, hogy Martin a fekete bárány a családban, aki jól érezte magát a farmon.

Gabor Foldi

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése