Pages

Keresetlen kritika: Game of Thrones episode 6., A Telltale Game Series

Szomorú volt a Telltale Game of Thrones első évadának happy endje. Nem csak azért, mert a franchise hangulati alapelveihez tökéletesen igazodva tovább szúrta a korábban kitépett játékos szíveket, hanem mert végérvényesen bebizonyosodott: az általunk fűzött történet és a döntéseinken alapuló cselekmény illúzió csupán. 


Itt lesznek spoilerek.

Vegyük kezdésnek a királyvári intrika viharban esetlenül szállingózó Mirát. Emlékeztek, mikor úgy cimbalmozott a játék az idegeinkkel, hogy döntés elé állított minket: megmentjük a mi segítségünkre siető kissrácot, vagy a biztos halálként fellépő lannister őr markában hagyjuk? Vagy mikor rögtön utána választanunk kellett: megszabadulunk a tőrtől, vagy megőrizzük azt? A sort folytathatnám az udvarhölgytársunk kezelésével, titkainak kiteregetésével, vagy épp a Margaeryvelel kapcsolatos lojalitási kérdésekkel, de felesleges. Sem a régi, sem az új istenek nem tudják Mirát letéríteni arról az útról, amit a Telltale fejlesztők megrajzoltak neki. Szövetségeseink elvesztése persze részben megjósolható volt: Tyrion bebörtönzése ismert az alapanyagból. Az azonban, hogy a Tyrell királynő aspiráns akkor is elfordul tőlünk, ha minden esetben az ő pártját fogtuk, sosem toltuk túl a szívességkéréseinket és szófogadóak voltunk, egyszerűen csak elkeserítő. Vazallusunk makacs, ami a sorsot illeti, akár csak vádlóink, akik minden esetben meggyanúsítanak minket a lannister őr meggyilkolásával, akkor is ha valóban végeztünk vele és akkor is, ha otthagytuk a segítőnkkel.


Kár érte, pedig az idősebb Forrester nővér szála hangulat szinten személyre szabható volt, hiszen kedvünkhöz mérten végigszemtelenkedhettük az egész évadot és fordíthattunk hátat barátoknak, segítőknek, vagy vehettük fel a klasszik északi becsületes maszkot. Mindez nem számit. Végső kétségbeesésünkben vagy igent mondunk Lord Andros stílusos lánykérésére, vagy fejünket veszik vélt, vagy valós vétkeinkért. A sorozat lényege az lenne, hogy ezek a végső, mindent eldöntő dilemmák más-más módon prezentálják magukat a korábbi döntéseink fényében, vagy akár bizonyos utak elérhetetlenné váljanak választásaink miatt.

Az előző epizód záródilemmája ilyen téren jól teljesített: mikor eldöntöttük, hogy Rodrik vagy Asher marad velünk, nem csak parancsnokot választottunk a maradék Forrester erők élére, de meghatároztuk a záró fejezet központi cselekményét is. Asher visszatértével belebegtetik a Bolton szimpatizáns szomszédjaink, hogy házassággal ki lehet kerülni az újabb vérontást. Rodrik esetében erre esélyünk sincs, a Whitehillek rögtön a torkunknak ugranak. Ez a fajta felépítés közelebb hoz minket ahhoz a játékmenethez, amivel a Telltale eredetileg csábított minket legújabb portékájához. Persze, mikor kezdjük beleélni magunkat abba, hogy a testvérekkel való játszadozás valóban meghatározó, kapunk egy olyan csatazárást, ami elkerülhetetlen, és ami unottan lélekölő.


Igen, unottan, mert van egy pont, mikor a divatosan posztmodern protagonista mészárlás is klisévé válik, így mikor a Forrester mama és a teljes keleti ex-rabszolga banda is az áldozati listára kerül, már csak egyszerű frusztráltságot érzünk ahelyett, hogy meghatna minket a tragédia súlya. Mert, hogy az már nincs neki. Mikor Ironrathet is elkezdik emészteni a lángok és tudjuk, hogy nincs az az ága a döntés-fának, amin haladva ezt elkerülhettük volna, hirtelen fáradtak leszünk a játéktól, ami közel egy éven keresztül mesélte nekünk első eresztését.

Ugyan ezek a lángok a világot jelentenék nekünk a teljes vereséggel együtt, ha mienk lenne a felelősség. Ha a Glenmore-ok esetleges elvesztése, vagy egyéb szerelmi szálak rossz kezelése vezetne minket a bukáshoz, minden csepp vérét élveznénk a kudarcnak és keresnénk magunkban a hibát. Ehelyett csak a fejlesztők portáján kutakodhatunk, akiknek egyre nehezebb elnézni, hogy bolondját járatják a játékosaikkal.


Mindeközben Gared eljut a céljához, megtalálja a North Grove névre keresztelt misztikus megmentő helyet, majd eldöntheti, hogy a Gregor féle fattyakkal együtt visszafordul, vagy helyben marad és megvédi a szentélyt. Hogy-hogy nem, korábbi döntéseink itt sem érdekelnek senkit. Persze, ha a mamlasz kollégát magunkkal hoztuk, akkor most szörnyű érzés lekaszabolnunk őt - egészen addig amíg rá nem jövünk, hogy otthonhagyása esetén egy szinte teljesen megegyező ellenféllel kell azonos koreográfiában megküzdenünk. Ezzel együtt ez a legkevesebb sebből vérző vonalvezetés.

Beteljesedés helyett természetesen csak hergelést kapunk a második évadra. Csakhogy a remény, hogy eljön még az igazak bosszúja, sokkal kecsegtetőbb volt az első 1-2 epizód után. Most, hogy egy évad ért véget, nem tudom komolyan venni már a folytatás lehetőségét. Olyasmi ez, amit a franchise atyja, George RR Martin remekül megérzett a '90-es években. Eddard lefejezése mindenkit óvatlanul ér, Robb Stark elvesztése pedig pont az apja halála kapcsán felépített elvárások miatt szól akkorát. Itt azonban fordul a kocka. Nem arról van szó, hogy más szerethető arcok nem tűnnek el, de Jon Snow például biztosan visszatér majd hozzánk, hiába szúrták agyon társai a Dance of Dragons kötetben és a vonatkozó HBO évadban.



Nincs az a formula, legyen akármennyire is szokatlan és zsánerrengető, ami ne tudna elfáradni a folyamatos ismétlés súlya alatt. A lecke első fejezetét remekül mondták fel a készítők, mikor Gregor után Ethannal is végeztek, ráadásul Rodrik visszakapaszkodásával úgy tűnt, átérzik a bábjátékos szerep lényegét. Sajnos azonban nem sikerült megtartani a megfelelő arányokat és a végére strigulázni lehet a valóban értelmetlen halálokat.

A kérdés már csak az, hogy a végső, megkerülhetetlen döntésekre reflektál-e majd a folytatás. Minden bűnt megbocsájtok, ha a 2. évad többféleképpen indulhat majd el, aszerint, hogy Gared visszaindult-e, Mia életben maradt-e, illetve, hogy melyik testvérrel veszítettük el a végső csatát.

A Telltale szerencséje, hogy Game of Thrones rajongóként az elsődleges frusztrációt továbbra is a Winds of Winter megjelenési dátumának hiánya okozza, ami mellett eltörpül, hogy mi a baj a prémium fan fiction dilemmarendszerével.


--->


Gergely Szűcs

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

1 megjegyzés:

  1. Maximálisan egyetértek a kritikával. A legnagyobb hibája az, hogy átvertek minket, érdemben semmilyen formában nem tudod befolyásolni a történet cselekményét, márpedig egy élethű szerepjáték esetén erre komoly esélynek kellene lennie. Akkor inkább maradok az asztali szerepjátékozásnál :D
    Nekem a befejezés egyáltalán nem tetszett, ez a mindenki meghal kb. és semmilyen igazságszolgáltatás nincs, ez túl büdösen életszagú. Elég a való élet ebből :D
    Emellett sokszor a különböző válaszaidra adott reakciók csak minimálisan térnek el a történet egésze szempontjából. Az első részben pl. Ethan megölése előtt a választható 3 opció (diplomáciai megoldás, alku vagy harc) összességében és szövegében szinte nem is tér el egymástól, pedig itt aztán alapvetően lenne lehetőség a történet bármilyen formájú alakítására még akkor is, ha Ramsay mindenképp megöli Ethant. Pl. a harc lehetne tényleg harc, be sem engedném a csávót a várba mégis bejön, nem lehet olyan opciót lejátszani, h más az alku és más a diplomáciai megoldás (hiszen ezen vitatkoznak a tanácsteremben).
    Aztán amikor Magashegyre mennek a fiúk, semmi jelentősége nincs hogy elviszed-e magaddal a Glennmore katonákat (akik először 20-an jöttek ha jól tudom, de veled már csak 5-6-an vannak Magashegyen, mire visszaérkezel Vasvédbe, akkor meg már csak ketten, röhejes!), mert akkor sem tudsz harcolni Ramsay-vel és semmi nem alakul másként.
    Kb ugyanez volt Asher megérkezésénél is. Rodrik választhat, h a tengerpartra megy, harcra készül (gondolom Vasvédben) vagy hazahozza Ashert (amit nem tudom hogy kell érteni), viszont mindhárom opcióban ugyanaz a helyszín és csapda vár, nem tudsz kibújni, nem tudod máshogy alakítani.
    Lady Mira meg akármit is csinál, akármit is sikerül megakadályozni, a végső csatára ígyis-úgyis 500 emberrel odajön köcsögbunkó arrogáns Whitehill és te tehetetlen vagy.
    Az utolsó harcnál meg végképp idegesítő, hogy ha még a legjobb formádban nyomogatod is a gombokat, akkor is összeszedsz vagy 30 halálos sebesülést a főhőssel és majdnem meghalsz. Mi értelme akkor a választási lehetőségeknek és az ügyes játéknak?
    Szóval a külcsín nagyon jó, de a beltartalomra sokkal több lehetőséget lehetett volna és kellett volna összerakni a játékban, hisz valóban benne van a lehetőség, h te írd a történetet, legalább olyan szinten mint pl. a Dragon Age szerepjátékban, ahol azért lényegesen eltérő történetszálakon futhat a sztori...Ezt nagyon hiányolom. Az már csak mellékes hiány nekem, h egy hangyányival több akciót is elviseltem volna benne, de így is szuper játék lenne, ha a lehetőségek valóban lehetőségek lennének és tényleg jelentősen írhatnád (befolyásolhatnád) a történetet, nem csak annyi lenne, h máshogy nevezed ugyanazt a gyereket.:P :D

    VálaszTörlés