Pages

The Leftovers 2x08 - International Assasin

Azt érzem az epizód után, hogy nincs is szükség egy okoskodó utólagosan elemző írásra, mert az epizódban nagyon sok konkrétan kimondott válasz volt, ezektől eltekintve viszont csak kérdéseket meg teóriákkal tudok szolgálni, úgyhogy azt gondolom a rendhagyó epizód mellé rendhagyó poszt is jár. 

Mégis hol játszódik az epizód?

Tekintettel arra, hogy Damon Lindelofról van szó, adja magát a purgatórium és azt hiszem az egymás után felsorakoztatott ismerős karakterek mind ezt kívánják aláhúzni. Gladys, Holy Wayne vagy Neil valami miatt erre a köztes helyre kerültek és előfordulhat, hogy Kevin segítette át őket a túlvilágra. Amellett is lehet érveket felhozni, hogy az egész valójában Kevin fejében játszódik, talán van valami kapcsolata a felsőbb erőkhöz, különleges, ahogy az édesapja is, ezért jelennek meg pontosan ezek az alakok a tudatalattijában, de ezeknek nincsen bővebb jelentősége, csak a saját sorsát befolyásolja másokét nem. A készítőknek fontos volt, hogy a sorozat védjegyének számító bizonytalanságot fenntartsák pláne egy ilyen elszállt epizódnál, de azt hiszem ezúttal a legegyértelműbb válasz az, hogy ez egy valódi, létező világ ahol Kevin vendégeskedett és Virgil nem csak azért szívatta őt az elején, mert úgy izgalmasabb a jelenet, hanem mert ő tényleg berendezkedik egy életre. Virgil amúgy erről is pontosan szót ejt, ezek után azt is gondolhatjuk, hogy ez mégiscsak a bűnhődésének a része és akár igaz lehet ez Gladys-re vagy Wayne-re is. (De akkor Mary is bűnhődik?)

Ebben a világban kik vannak "életben"?

Ha elfogadjuk, hogy ez egy Kevintől függetlenül létező világ, akkor nyilván egészen vad irányba is elmehetnek a teóriák, hogy az eltűnt emberek valójában csak átkerültek egy ehhez hasonló "másik helyre", ahol meg csak ők vannak és mindenki más hiányzik. Nem fogjuk megtudni soha, de az epizód elég sokat tesz azért, hogy simán elfogadjuk ez az idősík egyébként létezik a sorozat világában, csak nem mutatják meg nekünk. Ez illeszkedik az eddigi átgondolt univerzumépítésbe, már ha bele akarunk ilyenekbe gondolni, de maga az epizód soha nem játszik kimondva ezzel a gondolattal. Annak megerősítése, hogy Mary ezen a síkon él és virul szintén amellett szól, hogy egy átmeneti helyen vagyunk, ahonnan lehetséges a mozgás, de gondolom érte nem fog senki úgy ideutazni, ahogy azt Kevin tette.

Mi a fene van Kevinnel?

Ahogy azt feljebb is írtam, a sorozat szépen elhiheti, hogy egyébként itt minden Kevinről szól, rögtön a kezdő pillanatoktól fogva. A szöveges utasítás elsőre nyilvánvaló volt, hogy azt szó szerint kell értelmezni és valahol sajnálom, hogy Kevin a legunalmasabb ruhát választotta. Maga ez a megoldás rengeteg kezdést vet fel, de fogalmam sincs, hogy mire akar ezzel utalni a sorozat. Ott van benne, hogy a saját bőrünkből nem tudunk kilépni. Kevin esetében ez amúgy azt jelenti, hogy mindig megnehezíti a saját dolgát. Hiszek benne, hogy papként, a bűnös maradék tagjaként vagy Kevin Garvey mapletoni rendőrfőnökként könnyebb lett volna lelőnie Patti dublőrjét. Mondjuk ha már itt tartunk, meggyőződésem, hogy az valójában Patti volt, csak a szimbolika miatt az kellett, hogy háromszor is megölje. Ebből pedig ez volt az első és igazán jó volt látni, nem a bénázó Kevint, hanem aki azt csinálja, amit mondanak neki és látszott, hogy egy alternatív valóságban simán elképzelhető róla, hogy nemzetközi bérgyilkos legyen, bár a hazugságvizsgáló átverésébe még bele kell jönnie. Nem tudom korábban volt-e utalás arra, hogy mennyire szereti a Keresztapát, de az még egy szép strigula lett volna amellett, hogy az egész csak a fejében játszódik, hogy nyilván a kedvenc filmjét éli át, miközben megszabadul a képzeletbeli barátjától ellenségétől. Azt tudni lehetett, hogy azért érkezik ide, hogy megölje Pattit és mikor meghallottam a hírt, hogy ebben a világban Patti egy elnökjelölt, akkor egy egészen más stílusú történet ugrott be először, ami valójában a Hitmannek a rendes adaptációja, de Lindelofék nem mentek ebbe az irányba. H már itt tartunk a videójátékos vonal nekem ott volt az epizódban az elején kiválasztott ruhával: négy különbözőképpen lehet "végigjátszani a pályát" és úgy szeretném látni a maradék három megoldást is. 

Mi van a kislánnyal és Neillel?

Ez a legkevésbé egyértelmű az egész részben, hogy itt ki minek is látja a kislányt. Neil mikor kint ragad a folyosón akkor megjegyzi, hogy szerinte egy kövér disznó és ezzel van összhangban az is, ahogy a medence partján beszél vele, de aztán mégis a hóna alá veszi, mikor elmennek, ami nyilván az idősebb Pattivel kicsit nehezen elképzelhető. A szállodából távozva, Virgil úgy köszön neki, mint egy kislánynak, úgyhogy azt hiszem a sorozat ezt csak ilyen nagy kérdőjelben akarja hagyni és gondoljon, mindenki azt amit akar. Szintén fejvakarós, ahogy eleve megismerjük a kislányt. Kevin csak most ébredt fel a saját halálából, de hiába amint meglát egy vízben lebegő kislányt oda kell mennie megmenteni. Azt hiszem ez is a karakterrajz része, Kevinnek is van egy ilyen megmentési kényszere. Persze jól működik a szimbolizmus, amit épít az epizód, ott van a víz, meg a kislány, minden ami fontos és a rész végére fontosabb lesz, de első ránézésre fogalma sincs róla a nézőnek. Ha abból a szempontból nézzük, hogy az egész valójában Kevinről szól és nem segít ő itt át senkit semmilyen túlvilágra, akkor Neil megölése mögött talán nem olyan könnyű beazonosítani a nagyobb jelentést, talán csak annyi, hogy ő is Pattihez kötődik a fejében és ugyanúgy meg kell tőle szabadulnia, mielőtt elengedheti ezt az egész rémálmot.


És az idősebb Kevin?

Az a drog nagyon ütős lehet, hogyha azon keresztül ilyen spirituális világba lehet betelefonálni. Erről is könnyű azt gondolni, hogy mivel Kevin fejében történik az egész, Virgil mellett érthető módon az édesapja a másik figura, aki segít neki az útvesztőben navigálni. A kúttal sikerült egy, a legtöbb nyelvre visszaadhatatlan, poént gyártani, de igazán lenyűgöző, ahogy a 8. részben visszautalnak a legelső epizód cold openjére. Ott ahol láttuk meghalni az ősasszonyt, illetve, egy másikat, ahogy örökbe fogadja a babáját, akár gondolhatnánk azt is, hogy az őslakosok az ő leszármazottai és ez a kút is vele van valamilyen kapcsolatban. Mondjuk vicces, hogy megint ilyen vizes verem jelenti a csatornát a különböző világok között. Májusban a Bosszúállók második részének egyik legindokolatlanabb jelenete volt, mikor Thornak szintén egy ilyen verembe kellett mennie ahhoz, hogy nélkülözhetetlen információkhoz jusson. Nem tudom miért pont vizes vermek, de kíváncsi vagyok a magyarázatra, ha valaki el tudja mesélni. 

Miért beszél ennyire kendőzetlenül saját magáról a sorozat?

Azt hiszem ez a legfontosabb kérdés az epizóddal, sőt talán az egész évaddal kapcsolatban. Nem ez az első alkalom, hogy a szereplők beszélgetésében olyan témákat beszélnek át, amik mondjuk az első évad nézése közben csak felmerültek, de válasz nem érkezett rá. Ennek legegyszerűbb példája, hogy miért cigiznek a Bűnös Maradék tagjai és igazán vicces volt, hogy úgy tűnik Kevin is pontosan ugyanazért dohányzik. Vagy mert szar alak. Mindenesetre, amikor Szenátor Patti és Kevin ülnek egy asztalnál és Patti elmondja, hogy nem elég egyértelmű a kampányának az üzenete, akkor a sorozat első évadáról is beszélhet és Kevin válasza, hogy családokat tesz tönkre pedig azért tökéletes, mert Patti Levin már kétszer is elhajtotta mellőle az épp aktuális párját. Ez nagyszerű, pláne, hogy ilyen egyértelmű dolgokat mondanak ki már megint, és az epizód nemhogy sérül, de profitál belőle. Ugyanez a helyzet, mikor levezeti, hogy a világból eltűnt a szeretet, mert mindenki szembesült vele, hogy bármikor elveszítheti a hozzátartozóit. Különösen gonosz volt, hogy mondta, hogy a szeretet kialakításának nehézsége ebben a világban, nemhogy hátrány, hanem előny. Tényleg erről van szó, ahogy ezt pedig egy árván keresztül vezette le, az még kacsintás volt a cold openre, ahogy a barlang összedőlése is. Arról nem is beszélve, hogy az egész a túlélésről szól. A sorozat pedig arról szól, hogy az emberek hogyan próbálnak túlélni egy ilyen érzelmi katasztrófa után. Az embernek a túléléshez pedig mindig adoptálódnia kellett, elképesztő, ahogy azt állapítja meg, hogy ilyen helyzetben csak az érzelmek elhagyásával képesek tovább érdemben funkcionálni az emberek. Nem mondom, hogy ez az egyetlen dolog, ami a második évadot az első elé helyezi, de valahol hihetetlen, ahogy ráéreztek arra, hogy mennyire simán működik. A metaforák, a bibliai utalások által uralt történetet jó érzékkel egészítik ki olyan pillanatokkal, amikor kendőzetlenül mondják ki az érzelmi igazságokat.


Mi lesz Kevinnel?

Nyilván ez a legnagyobb kérdés ha a jövőbe tekintünk, hiszen a hídon az ember azt mondja neki, hogy ha megöli a kislányt, akkor örökre meg fog változni. Lehet, hogy elveszíti a "különleges képességeit"? Lehet pontosan erre van szüksége a boldog élethez? Vagy pont ettől lesz még erősebb? Az újjászületés klasszikus motívum a hős útjában, már az előző epizódról szóló posztban is kitértem rá és valószínűleg ennek is köszönhető, hogy még egy hetet sem vártunk és rögtön fény derült arra, hogy mi történik Kevinnel és hogy eszük ágában sem volt megölni a karaktert. Az újjászületés kell a történetbe.

Egyéb felfedezések:


  • Ha ennyire ki van pattintva a főszereplő, akkor nyilvánvaló, hogy a készítők vissza fognak élni vele és arra kérik, hogy meztelenül legyen a képernyőn.
  • A víz és a madár mint szimbólumok sem voltak fárasztóak annak ellenére, hogy egyébként már használta őket a sorozat. Virgilről egyértelmű volt, hogy nem fog visszatérni, ezt is elegánsan oldották meg, ahogy ő lett "a hős", aki végre el tudta kapni azt a szegény madarat.
  • Igazán király szimbolizmus, hogy Mary lufikat kap ajándékba. Gondolom ez azt jelenti, hogy milyen jól bánnak vele a másik világban.
  • A hazugságvizsgálós jelenet annyira király volt, hogy igazából a sorozat legtöbb szereplőjét jó lenne ilyen helyzetbe hozni, mert zseniális jeleneteket szülne. 
  • Ha már egyértelműen kimondott dolgok: Kevin tényleg azért gyilkolja meg Pattit, mert nem akarja elfogadni a dolgokat, amiket mond.
  • Figyelnek a részletekre, az epizódban Kevinnel szembe jön az összes lehetséges outfit. Van Bűnös Maradék, pap és egy rendőr is.
  • Mostmár igazán jó lesz megtudni, hogy mi van Tommyval.

Unknown

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése