Pages

The Affair 2x10 - Omar Bradley


Az mindig egy magas labda, ha a sorozat a főszereplője, akiről annyit kell tudni, hogy fehér és férfi és sikeres és hűtlen, arról beszél, hogy ő éppenséggel jó vagy rossz ember. Mostanra szinte teljesen kiheverte ezt a problémát az ipar, de néhány évvel ezelőtt, mikor Walter White és Don Draper még élénkebben élt a kollektív emlékezetben, gyors egymás utánban érkeztek ilyen bonyolult férfiakról a sorozatok, amik csak nem tudtak elég érdekesek lenni. Azóta is kedvelt vesszőparipám ez a téma, ami leginkább a Low Winter Sun című szép emlékű AMC sorozatról ismeretes. Most pedig azért lehet újra felemlegetni, mert az epizód első fele semmi másról nem szól, minthogy Noah megpróbálja megmagyarázni, hogy ő bizony egyáltalán nem rossz ember. A rendszer rossz, amiben megítéljük a tetteit.

Ha egy gyakran emlegetett téma nem lenne elég, akkor rögtön kínál egy másikat is Noah nézőpontja, ugyanis az első évadtól fogva gyakran emlegettem a készítők előző sorozatát, az In Treatmentet, most pedig kaptunk egy arra eléggé hasonlító fejezetet. Ezek után nem véletlen, hogy az önmagát a (Cynthia Dixon által játszott) pszichológus kanapéján keresztre feszítő író története sokkal jobban lekötött, mint, amit utána láttunk. Pedig most az évad korábbi epizódjaihoz képest egészen ügyesen sikerült azt éreztetni, hogy a két nézőpont története, milyen szorosan összefügg. Sokat számított, hogy Noah Alisonnal és nem Helennel volt párban.

A készítőknek be kell mutatni, hogy mi is tartja egymást mellett a két embert azok után, hogy a kapcsolatuk gyakorlatilag meghalt, csak egyikük sem meri bevallani saját magának, vagy a másik félnek.

Eddig nem is morfondíroztam el azon az irónián, hogy mi itt Noah-t szeretjük előszeretettel kerékbe törni a szörnyű viselkedése miatt, de végül csak nem ő volt az, aki megnyert a hűtlenségi versenyt, hanem Alison, akiből ezt senki sem nézné ki. Persze a jövőben valószínűleg egyre nő majd a gyanú, ezért is jöhet majd kapóra Helen és az ő tisztelet parancsoló bankszámlája. Ami Noah-val történik arra könnyen rá lehet sütni a karmát. Úgy tűnik Alisonra szüksége volt ahhoz, hogy kijöjjön az írói kátyúból és megírjon egy könyvet, ami országosan ismertté és gazdaggá teszi. Cserébe el kellett búcsúznia a családjától, illetve attól a gondolattól, hogy ő esetleg egy jó férj és tiszteletreméltó férfi. Valamit valamiért szokták mondani, de ezzel nem ért véget a kálvária, hiszen, amint elkezdődött a második házasság, az be is fejeződött, ennek pedig tökéletes jelképe a kislány, akinek még csak nem is ő az apja.

Az epizódból viszont kiderül, hogy hiába próbálnánk józan ésszel feldolgozni a történteket és szépen sorra venni, hogy mennyi büntetést ér meg egy siker, vagy mennyi pelenka kicseréléssel lehet megbocsátást nyerni az elszalasztott szülésért, az élet nem így működik. Maga Noah mondja, hogy amit életnek nevezünk, az egy óriási káosz, amit ráadásul minden ember egy másik nézőpontból tapasztal meg, így képtelenség egyetemes igazságokat megfogalmazni, valakinek a döntéseivel kapcsolatban. Az epizód egy évet ugrik és a párterápiáról késő Alison hiányában Noah egyedüli tolmácsolásában kell szembesülnünk a ténnyel, hogy a készítők megint a tempó mellett döntöttek és megfosztottak, minket olyan fontos és mellesleg drámai szempontból is izgalmas jelenetektől, mint például Noah és Alison találkozása a vihar után. Vagy úgy egyáltalán a vihar következményei felett teljesen átsiklunk, pedig egyértelmű, a történetben betöltött sorsdöntő szerepe. A készítők szinte deus ex machinaként használják, ahogyan életek érnek véget, kezdődnek újak, vagy csak változnak meg örökre. 


Mindenesetre ezek után fél órát rászánnak a készítők arra, hogy bebizonyítsák: a sorozatuk főszereplője egy komplex figura, akinek tetteit nem lehet csak egyetlen szempont szerint megítélni. Mindeközben pedig ott van a flash forward, ahol (Richard Schiff ezúttal kicsit túltolja a kiabálást) elég annyit bebizonyítaniuk, hogy Noah tetteit milyen könnyen lehet teljesen más megvilágításból is nézni. Ehhez ráadásul még kamuzni sem kell, a terápián Noah ugyanis elmondja, hogy a kisbaba érkezése után igazi mintaférj lett belőle, aki ott segített Alisonnak, ahol csak tudott. Ez eleve magas labda, hiszen jogosan tehetjük fel a kérdést, hogyha Noah-nak nincs lelkiismeret furdalása, akkor nem viselkedett volna így? És egyáltalán miért kellene plusz pontokat kapnia, azért, amiért elvégzi a kötelességét? A hűséges férfinak az a jutalma, hogy a gyereknevelés fárasztó és kevésbé csillogó részéből egyáltalán nem kell kivennie a részét? 

Ezzel a készítők továbbra is arra világítanak rá, hogy Noah képtelen elvonatkoztatni saját magától. A teljes bizalomvesztést, ami beette magát a kapcsolatukba úgy érzi helyre tudja hozni, ha a megfelelő elköteleződést mutatja. Nem véletlenül kerül elő az epizódban a múltja, ahol kiderül, hogy azért neheztel az apjára, mert az bár soha nem csalta meg az édesanyját, de mikor ápolásra volt szüksége a betegsége miatt, egyszer sem segített. Itt Noah meg sem próbálja megfejteni, hogy mi lehet az édesapja viselkedésének a hátterében. Például olyan emberi gyengeség, hogy nem tudta elviselni a szerelmének a látványát, ahogy egyre leépült a betegséggel folytatott harcban. Nincs rá garancia, hogy erről volt szó, de a számos lehetőségből egyet sem gondol át a főszereplő. Ezt pedig felesleges súlyozni, ahhoz a gyengeséghez képest, amit Noah bármelyik nővel szemben elkövetett. Ha szigorúak vagyunk, akkor mindketten kiesnek ezzel a jó emberek köréből, bárhogyan is próbálják ezt helyrehozni. 

Noah-nak meggyőződése, hogy ha azt ítéljük meg, hogy ki jó ember és ki rossz, akkor nem szükséges a teljes képet nézni. Ha valaki megmenti a nyugati világot ügyes stratégiai tervezéssel, akkor csak az a rengeteg ember számít, akit megmentett. Azok, akik tényleg ismerik őt és közel állnak hozzá és sérültek a tettei vagy a döntései miatt, nem számítanak. Járulékos veszteség, ahogy a háborúban mondani szokták. Az igazán nagyszerű férfiakat Noah szerint pedig pont onnan lehet megismerni, hogy ezek a járulékos veszteségek nem gátolják meg őket abban, hogy igazán kiteljesedjenek. Elszántság nélkül ritkán születnek nagy tettek, ebben igaza van Noah-nak. Viszont, egyértelmű, hogy képtelen szétválasztani az embert és a munkájának a gyümölcsét. Csak azért, mert valaki a munkáján keresztül sok-sok ember életére van hatással, még nem kap felmentést az alapvető emberi normák alól. Ez a feszültség számos önéletrajzi filmet táplál, elég csak a januárban bemutatott István dolgozik Steve Jobs című filmre gondolni. Nem tudom, hogy Aaron Sorkin is ezen a szinten azonosult, az Apple alapítójának belső konfliktusával, de könnyű észrevenni a párhuzamokat. 

Noah Omar Bradley életéhez nyúl következő művében és bár úgy tűnik, hogy ezzel elszakad a saját életétől, valójában csak felismerte, hogy milyen mélyen összekavarodik a munkája és a mindennapjai, ezért a témaválasztással saját narratíváját is befolyásolni tudja. Most pedig semmire sem vágyik jobban, minthogy levetkőzze azt a kevés kritikát, amit a Descent kapott és ne egy olcsó ponyvát szexjelenetekkel dúsítva rakjon le az asztalra. De jelen körülmények között, erős szerkesztő nélkül csak a saját történetét tudja írni, mert hiába koncentrált volna a tábornok katonai munkásságára, egyik pillanatban csak feltűnt Marlene DIetrich a színen, hogy megint egy affér legyen a történet legmeghatározóbb pontja. De ez nagyon sokat elmond Noah személyéről.

Az első évadban egyértelmű volt, hogy a Descent nő karakterét főleg Alisonról mintázta, de azok alapján, amit a terápián elárul, úgy tűnik a fejében régen meglévő típusról van szó, amihez ő keresi azokat a nőket, akiket bele tud illeszteni saját fantáziájába.

Az első évadban sokszor feltettük magunknak a kérdést, hogy mégis mi tartja össze Alisont és Noah-t, amitől megéri nekik fenekestül felforgatni az életüket. Azt hiszem most Noah esetében sikerült egy picit közelebb kerülni az igazsághoz. Ez a fantázia mindig is ott lapul benne, de korábban nem volt senki, aki ilyen erővel hozta volna ezt belőle felszínre. Aztán onnantól, hogy egyszer megízlelte, már sokkal inkább érzékennyé vált rá. De ez nem azt jelenti, hogy Alison volt az első, akire ez a dolog ráillett. A sorozat első jelenetében látjuk, hogy egy nő, több mint kihívóan méri végig a főszereplőnket. Vagyis Noah korábban is látta ezeket a potenciális numerákat, csak elutasította őket. A pszichológusnak azt mondja, hogy Edent ő rázta le, de tudjuk, hogy nem erről volt szó, a tanítványát pedig nem ismerjük és csak az irónia miatt tartom fenn a lehetőségét, hogy igazat mondott és tényleg nem történt közöttük semmi. 


Az egész Noah fejezetben az a legérdekesebb, hogy ha a készítőknek az volt a célja, hogy alátámassza: főszereplőjük egy komplex figura, akit hiba lenne zsigerből utálni, akkor kudarcot vallottak. Ennek ellenére az egész második évad egyik legerősebb fejezetét sikerült elkészíteniük. Még úgy is, hogy Dominic West szenvedése a kanapén tökéletesen rávilágít arra, hogy ezt a szerepet nem neki találták ki. Ahogyan a hangosan megfogalmazott gondolatok végre leülepednek benne, sem a hangján, sem az arcán nem látszik az a fajta kellemetlen érzés, amivel egy ilyen felismerés jár. Mikor igazán mélyre kellene menni a figurában, akkor rögtön szembetűnő lesz, hogy West mennyire csak a külsőségekhez tud nyúlni. Mindenen esetben el lehet morfondírozni ilyenkor a rendező felelősségén, de mivel ez már többször előfordult, ezért ezt ennél komolyabb problémának könyvelem el.

Az epizód másik feléből kiderül, hogy Noah lelkiismeret furdalása megnyitotta a kaput Alison karrier ambíciói előtt és a previouslyban emlékeztet is minket a sorozat, hogy mindig is orvos akart lenni, hogy az előző epizód méginkább jelentős legyen és így egyértelmű legyen, hogy nem üres féltékenykedés volt Alison részéről, mikor meglepődött, hogy a nő, aki bejött a szobába nem nővér, hanem orvos. Viszont az epizódnak csak a rosszra van ideje, úgyhogy a helyzetet éppen élvező Alison helyett azt kell végignéznünk, ahogy kiiratkozik a felkészítő tanfolyamról, mert biztos benne, hogy elbukna a vizsgán. Persze erről egy szót sem szól Noah-nak, ahogy arról sem, hogy találkozik Cole-lal és a menyasszonyával. Ahogy az is teljesen belefért, hogy ő Helennel berúgjon, így ennek sem kellene gondot okoznia, Alison mégis titkolózik. Főleg azért, mert feltehetőleg megvolt benne a szándék, hogy felfedje a lapjait és beajánlja az igazi újrakezdés lehetőségét Cole-nak. Amint azonban kiderül, hogy ez mennyire nem opció rögtön visszakozik, de ezzel újabb sorsdöntő információt árul el. A ráksütő megvásárlása, ugyanis elég nagy változásokat hoz Cole életében és talán még Scotty halálához is lesz köze, szóval ennek a találkozónak a hullámai még messzire elnyúlnak majd. 

A nagy tanulság pedig nem más, minthogy a hazugságok és féligazságok, hogy ássák alá teljes mértékben a kapcsolatot. (Valaki meglepődött?) Az életét mindenki a saját szemszögéből látja, de ameddig megadja a másiknak a lehetőséget, hogy úgy lássa, ahogyan ő, addig van lehetőség egy épkézláb kapcsolatra. Amint jönnek a titkok meg a féligazságok, úgy szorítja ki az ember a másikat a közös életükből, aminek csak egyfajta végeredménye lehet. Noahnak kétségei vannak a házassággal kapcsolatban, de mivel nem lát ki a saját seggéből ezért csak arra tud gondolni, hogy biztosan az ő hűtlensége lehet a háttérben. Pedig mikor gyanakodva figyeli a kislánnyal Alison, akkor ő attól retteg, hogy Noah-nak feltűnik, hogy a kis jövevény nem is hasonlít rá. Mellesleg a Cole-lal eltöltött néhány perc azért is fontos, mert a házasság az, ami visszalöki Alisont Noah mellé, hiszen ezek után nem marad más választása, mint bemondani az all in-t és bízni abban, hogy szörnyű titka soha nem derül ki. A sorozat pedig jól rájátszik a flash forward adta szabadságra. A jelen időben zajló események ugyanis úgy érnek véget, hogy minden a terv szerint halad. Végre megint úgy szexelnek, mint két ember, aki lelkiekben is közel áll egymáshoz, majd a kisbaba elkezdni mondani azt, hogy “papa”. Rögtön érkezik azonban a fekete leves, látjuk ugyanis hogy a cumi segítségével sikerült papíron is bizonyítani az igazságot, ami nem fog Alisonnak túl sok vidám percet okozni. 

Egyéb felfedezések:

  • The Affair címadó projekt: Ehhez a rovathoz kétféleképpen lehet hozzáállni. Lehet azon morfondírozni, hogy a készítők milyen címet adtak volna neki, illetve lehet gyúrni valami olyan agyafúrt, utalással telire, ami biztos nem jutott volna a producerek eszébe. Ha az első mellett döntök, akkor szerintem ez az epizód az Omar Bradley nevet kapta volna. A második változatra pedig talán a “Teat" lenne a megfelelő, bár ez magyarul működik igazán, ahol a cumit nem csak a tárgy leírására használjuk.
  • Igazán érdekes, hogy Noah dilemméja a család és a karrier összeegyeztetéséről és hatásáról a másikra főleg a nők szempontjából szoktak beszélni. Úgy értve, hogy egy férfi számára elfogadottabb, hogy félredobjon mindent és mindenkit és csak saját maga kiteljesedésével foglalkozzon. Pedig a gyerek pont arról szól, hogy valaki más igényei miatt a sajátunkat háttérbe kell szorítani. Noah a négy gyerekénél ezt tette az ötödiknél már nem akarja?
  • A jövőben játszódó jelenet, teljesen olyan mintha az Inceptionből érkezett volna és a sok megjelent érdeklődő az épület előtt valójában Noah tudatalattijának a kivetülése. Persze így is lehet értelmezni, ráadásul a fikciós műfajokban különösen ajánlott, hogy minden a szereplő, szereplők útjához, személyéhez kapcsolódjon, arról áruljon el egy újabb réteget.
  • Végre kiderült Dr. Ullah keresztneve! Vik! Ráadásul még a tárgyalás idején is együtt lesznek. Gondolom mikor szakítanak, vágat majd magának frufrus frizurát Helen?
  • Igazán kíváncsi lennék, hogy Alison és Cole hogyan kapott egy leégett ház eladásából pénzt. Maximum a biztosítótól, de az meg ugye biztosítási csalás. Remélhetőleg ezzel még kezdenek valamit. 
  • A készítők nagy rutinkának köszönhetően nem meglepő, de a különböző kameraállások Noah fejezetében remekül működtek. Ha kellett azt hangsúlyozták, hogy egyedül van, ha kellett akkor az érzékenységét ábrázolták, vagy azt, hogy hogyan látja őt a munkáját végző pszichológus. 

Gabor Foldi

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

1 megjegyzés:

  1. You know how some movies can be so bad that they're secretly kind of good? Truth or Dare might be one of those movies.https://365movies.is


    As far as being legitimately good, it's not. It's terrible. It's littered with nonsensical reactions, silly dialogue, and unintentionally hilarious moments. Maybe those weird smiles that every character makes at one point are scary to others, but I found them funny every time. rampage 2018


    The movie is pretty straightforward, but I'll give a brief explanation anyway. A group of friends goes to Mexico on spring break. While there, a stranger invites them to play truth or dare in a creepy abandoned church. the devil's candy movie
    It turns out that the game is possessed by a demon who follows them and forces them to continue playing the game until every player is dead. Fail a dare, you die. Tell a lie, you die. Refuse to play, you die.

    The game and movie are essentially Jumanji crossed with Final Destination. It's PG-13, so it's not nearly as graphic as Final Destination, which I didn't mind. watch Avengers Infinity War online

    VálaszTörlés