Pages

Starcraft visszatekintés: II. rész, A Központi Tudat

Starcraft nosztalgiában úszik a Régivágásúak csapata!

Az előző részben áttekintettük a Terran kampány történetét, hogyan ismerkedett meg az ember két idegen fajjal és vallott teljes kudarcot az összefogás terén. Jim Raynor felismerve, hogy egykori megmentője, Arcturus Mengsk kegyetlen zsarnok, meglógott a főnök zászlóshajójával és maga mögött hagyta a frissen megalakult Domíniumot. A zergek teljesen összeroppantották a Konföderáció központját, Tarsonist, a protossok pedig visszavonultak egy vesztes csata után.


A második kampányt egy, a későbbiekben szintén elegánsan elfelejtett szereplőn keresztül éljük meg. Megszületünk és megismerkedünk a zerg Központi Tudattal (későbbiekben Overmind), aki frissen formálódott gyermekének fontos küldetést ad. Egy kristályszerű bábot bíz ránk, mely egyszer, ha ki kel, a legfantasztikusabb ügynöke lesz majd a zergeknek.

Fontos leszögezni, hogy ennek a küldetéssorozatnak van a legnyomasztóbb hangulata. Nem csak azért, mert a rovarszerű, identitástól mentes zergek összességében ritkán vágtatnak a szivárványos égbolt alatt; amíg a Lázadó Kiáltás során különböző karakterekkel ismerkedünk meg, akik valamilyen viszonyban állnak egymással, addig a zerg fronton egymástól nehezen megkülönböztethető agytrösztöket kapunk, akiknek személyiségük alig, pusztítási ambíciójuk azonban annál több van. Az Overmind nagyon oda van saját létezésétől, a velünk egy kategóriába eső lények, Zasz és Daggoth pedig csak annyiban különböznek atyjuktól, hogy van kit elismerniük maguknál hatalmasabbnak. (Ezek a gyíkszerű cerebrátusok szerencsére kimentek a divatból. A Starcraft 2-ben zerg fronton is karaktereket kapunk helyettük)
Első ízben némi konföderációs maradványt kell eltakarítanunk az útból Tarsonis felszínén, ezt követően pedig protoss csapatokkal esünk egymásnak az egyik űrplatformon, miközben folyamatosan óvjuk a báb testi épségét. Miután mindkét ellenfél eltakarodik az útból, megejtjük első űrutazásunkat és megérkezünk a zergek központjához, a Char bolygóhoz.


Char gyakorlatilag egy hatalmas vulkán, ami bolygó álcát öltve úszik a Tejúton és ideális terepet nyújt a zergeknek, aiknek ritkán kell aggódniuk betolakodóktól. A mostani persze egy ilyen ritka eset. Az agytrösztök legnagyobb meglepetésére terran csapatok merészkedtek a közelbe. A játékosnak ekkor már régi ismerősként tűnik fel Duke tábornok, aki a megszokott sótlan stílussal osztja a parancsokat, ezúttal persze a nemrég megalakult Domínium zászlaja alatt. Továbbra is szem előtt tartva a báb épségét, elűzzük az öreg csapatait. Azonban mikor Duke egysége visszavonulót fúj, egy másik emberi alakulat érkezik a térségbe: Jim Raynor és társai ólálkodnak a környéken.

Jimmy csapatai a legrosszabb helyet és legrosszabb időt választják a felderítésre. Röviddel érkezésük után ugyanis a báb kikel, a legnagyobb döbbenetünkre pedig nem más mászik ki belőle, mint Sara Kerrigan.


Az Overmind hypeolása tehát egy ember körül forog, aki tervei szerint dicső hódítások felé viszi majd a zerg fajt. Raynor nehezen hisz a szemének, mikor látja, hogy egykori társa és szerelme nem csak, hogy könnyűszerrel, de szemlátomást kifejezett élvezettel aprítja az útjába kerülő embereket. Kiderül az is, mit keresnek itt a srácok. Átalakulása során Kerrigan pszichonikus segélykiáltásokkal zengte be a kozmoszt, hátha egykori mentora, vagy romantikus érdekeltsége válaszként megmenti őt. Amíg Mengsk stílusosan Duke-ot küldte a hang irányába, addig Raynor saját maga kerekedett fel, hogy megmentse kedvesét. Kerrigan azonban mostanra nem kér a megmentésből. Átalakulása teljes, saját elmondása szerint most már a zerg fajhoz tartozik, egyetlen életcélja pedig, hogy az Overmindot szolgálja. Nem is rest felszámolni Raynor erőit és megfertőzni annak főhadiszállását. A térdre kényszerített ex-marshall szembenéz a halállal, Kerrigan azonban utolsó emberi gesztusként útnak engedi őt egy figyelmeztetéssel: soha ne keresztezze a zergek útját.

Raynor is és a Domínium is lelép Charról, az Overmind pedig odáig meg vissza lesz új szerzeményétől. A cerebrátusok nehezményezik, hogy friss szövetségesük látszólag a saját feje után megy, Kerrigan azonban őket is megfenyegeti. Látva, hogy fenyegetőzésben kiválóan teljesít az újonc, az Overmind rendre inti a gilisztáit és közli: teljes a bizalma Kerrigan irányába és nem bánja, ha saját útját járja.

Ennek fényében Kerrigan felkerekedik, hogy megszabaduljon mindenfajta gáttól és gátlástól, amit korábbi szellemképzésein ültettek a fejébe. Célja, hogy pszichonikus energiát korlátlanul tudja csatasorba állítani, ezért úgy dönt, meglátogat egy kutató űrállomást, ami kapcsolódik a szellemek képzéséhez. Itt tovább élesíti pengéit, felaprítja a legénységet és hozzáférést szerez minden, a saját kondicionálásával kapcsolatos információkhoz. Távozása után a domínium megsemmisíti az űrállomást.

Kínos hírekre ér haza a Pengék Királynője címet felvett fertőzött ember. Ezúttal protoss csapatok ólálkodnak Char felszínén, vezetőjük, Tassadar, pedig nem rest nyíltan felvenni vele a kapcsolatot. Kerrigan jó szokásához híven fenyegetőzni kezd, a templomos személyében azonban partnerre talál a verbális karatét illetően. Ennek következtében Kerrigan, megerősödött képességeit is bevetve, szétzúzza a protoss erőket. Megelégelve a közkatonák hentelését, gyávának nevezi ellenfelét, mire Tassadar klasszikus 1v1-re hívja őt ki. Kerrigan, aki minden lehetőséget meg akar ragadni, hogy erejét fitogtassa, ringbe száll, azonban csalódnia kell. Tassadar csupán egy illúziót, egy megtévesztő önképmást küld a párbajra. Mire a zergek feleszmélnek, a protossok már odébb is állnak, Tassadar pedig szórakozottan közli a királynővel: amíg ennyire kiszámíthatóan küzd, saját maga lesz legfőbb ellensége.

Mint később kiderül, Tassadar manővere csupán elterelés volt. Amíg Kerrigan erődemonstrációt tartott, a protossok eljutottak Zasz-ig és végeztek vele. Kerrigant nem hatja meg a dolog. Tisztában van vele, hogy a cerebrátusok halhatatlanok. Ha fizikai formájukkal végez is az ellenség, az Overmind képes új testet adni nekik. Daggoth azonban értésére adja, hogy a mostani eset súlyosabb, a protossok ugyanis megtalálták a módját, hogy végleg elpusztítsák az agytrösztöt. Ilyen csapást a zerg fajra még sosem mértek, a Központi Tudat pedig magába fordult, hogy megeméssze, ami történt.


Ha a veszteségek nem lennének önmagában elegendőek, Daggoth hoz még egy rossz hírt. Azok a zergek, akik Zasz közvetlen irányítása alatt voltak, nem kerültek át más irányítóhoz, így most veszett vadakként rohangálnak Char felszínen és le kell őket mészárolni. A belső sorok rendezését a játékosra bízzák, míg Kerrigan a protossok nyomába ered.

Mire végzünk Zasz rajával, Kerrigan sarokba szorítja a protoss csapatokat, az Overmind pedig visszatér meditatív állapotából és közli érdekes felfedezéseit. Zasz-t egy sötét templomos, bizonyos Zeratul végezte ki, aki hasonló kozmikus energiáknak parancsol, mint a ő maga. A cerebrátus életének kioltása azonban pillanatnyi pszichés kapcsot hozott létre a zergek vezetője és Zeratul között, elméjében kutatva az Overmind pedig megtalálta a protossok legféltettebb titkát: szülőföldjük, Aiur helyét a galaxisban. Mint kiderül, a zergek régóta fenik a fogukat Aiur-re, ezért el is kezdenek készülni egy invázióra.

Kerrigan közben felszámolja a protoss csapatok maradékát, azonban sem Tassadar, sem Zeratul nem kerül elő a csata hevében. Az Overmind hátrahagyja a Pengék Királynőjét azzal a feladattal, hogy végezzen a betolakodók maradékával, ő pedig elindul a zerg faj nagyobbik részével Aiur felé.

Egy komolyabb téridő ugrást követően a zergek meg is kezdik az inváziót. Az Overmind célja, hogy gyökeret eresszen a bolygó felszínén, azonban erre nem kerülhet sor a megfelelő preparációk nélkül. Első körben egy ritka anyagból, a khaydarin kristályból kell egy szeletet kinyernünk. A lelőhelye ennek nyílván komoly védelem alatt áll, így azonnal megkezdődnek az összecsapások. A kristály megszerzése után el is érkezünk a fináléhoz, ahol az Overmind mesélni kezd nekünk.

Egy templomra hívja fel a figyelmet, ami állítása szerint még nála is sokkal ősibb. Ez tekintélyes kornak számít annak fényében, hogy ő maga is sok mileniumot számol már. A templom jelentősége abban rejlik, hogy egykoron a Xel’Nagák ezen a ponton tették először a lábukat Aiur felszínére. Ez az ősi, teremtő faj hozta létre a Központi Tudatot, aki az ideérkezésével kívánja teljessé tenni a kört. A protoss védelem mindent megtesz, hogy fékezze a zergeket, de szépen sorban felemésztődnek, mire azok eljutnak a templomig. Az ősi építmény eltakarítását követően elhelyezik a korábban kitermelt kristályt, az Overmind pedig megérkezik Aiur felszínére.

Manifesztációja során tovább mesél nekünk. A Xel’Nagák nem csak őt, de a zerg és protoss fajt is jegyzik teremtő szinten. Ellenlábasainkat hozták létre először úgy tartva, hogy bennük kifejlesztették a tökéletes formát. Később megalkották a zergeket, abban bízva, hogy létrehozzák a tökéletes esszenciát. A zergek pedig évezredek óta járják a kozmoszt és olvasztják be a génállomány szinten izgalmas fajokat, abban bízva, hogy egyszer ráakadnak a protossokra is, akikkel kiegészülve egésszé, tökéletessé válhatnak.

A zerg faj a kampány végére komoly előrelépést tesz ennek érdekében, miként romokba dönti a protossok otthonát, Auirt.


A Starcraft 2 szempontjából fontos mozzanatok a történetben:
  • Megismerjük a zerg faj hierarchiáját, a mindenek felett álló Központi Tudatot és tisztjeit, Zaszt-t és Daggothot, a gyíkszerű cerebrátusokat. 
  • Sara Kerrigan, az egykori terran szellem zerggé alakul át és a Központi Tudat kis kedvence lesz. 
  • Találkozunk Tassadar templomossal és Zeratul sötét templomossal, a protoss erők vezetőivel. Utóbbi elvégzi a lehetetlent és megöl egy cerebrátust, ennek következtében viszont önkéntelenül is elárulja hazájának, Aiurnek a helyzetét. 
  • A zerg faj lerohanja Auirt, az Overmind megtelepszik a felszínén.
  • Megtudjuk, hogy a Xel’Naga faj teremtette mind a protossokat, mind a zergeket, utóbbiak pedig azóta igyekeznek minél több fajt magukba ovlasztani, hogy aztán a protosokkal kiegészülve tökéletessé váljanak.
Sorozatunkat hamarosan folytatjuk a Starcraft harmadik kampányával, mely a protossokra fókuszál. A Starcraft 2 záró kiegészítője, a Legacy of the Void november 10-én jelenik meg a boltokban.


--->

Unknown

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése