Pages

The Affair 2x06 - The Kids Aren't Alright


Ahhoz, hogy egy sorozat jó legyen nem kellenek szimpatikus szereplők. A The Affair már jó ideje küzd azzal, hogy úgy legyen érdekes a közönség számára, hogy közben a központi karakterekkel senki sem akarna hetente egy órát eltölteni. Nem csoda, hogy nincsenek rendes barátaik sem. Rögtön az epizód elején Trevor nagy elánnal dolgozik az iskolai projektjén és nem akar készüldődni a meccsre, ami ha jól sejtem a bátyját sokkal jobban érdekli. Kedves édesanyja, akinek a történetéről szól az epizód első fele, egyszerűen hasba dobja figyelmeztetésül egy palackkal. Nem gondolom, hogy ez megbocsáthatatlan lenne, csak simán tahó húzás, ami jól illusztrálja, hogy kiknek a sorsáért kell izgulni az epizódban. Még szánni őket is nehéz. Azért fontos még ez, mert a sorozat nagyon közel visz minket és a nézőpontjukból látjuk az eseményeket, de ami ennél is fontosabb, hogy a második évados változtatásoknak hála nem is egy történetet látunk két szemszögből elmesélve, hanem Noah és Helen saját történetét. Így még fontosabb, hogy érdekeljen a sorsuk, mert mindkettő kifejezetten róluk szól és persze színezi azt, amit a többiekről tudunk, de ez csak mellékes adalék.

A hatodik epizód pedig nem lett egy kifejezetten élvezetes darab, mert még azt sem lehet érezni, hogy a két fejezet kiadna egy egészet.

Persze szorosan összefügg a két fél, mert az, hogy Helen végre lemond a válásról, pontosan úgy ahogy a bíró kérte, az szorosan összefügg azzal, hogy Noah magával akarja rángatni Alisont, hogy úgy legyen a közös életükben, ahogyan azt ő elképzeli. De a The Affairben nem igazán történet szerint kellene kapcsolódni a két félnek, hanem tematikus szinten. Persze beszélhetünk párhuzamokról, különösen a Noah életében lévő nők és az édesanyjuk kapcsolata kifejezetten hangsúlyos, de ez kevés, ahhoz, hogy elvigye a teljes epizódot. A The Affair szépen kihámozza magát azokból a tulajdonságaiból, amik miatt érdekes vagy különleges volt. Nem lehet már a finom különbségeken morfondírozni, hogy azok mit mondanak el a karakterről, mert már nincsenek újramesélt jelenetek. Sok újdonság sem derül ki a karakterekről, tudjuk, hogy kik ők és látjuk őket úgy viselkedni, ahogy várjuk tőlük.

Van egyfajta betetőzés mindkét részben, ami szintén a nőkhöz köthető. Helen, ahogy belefárad a helyzetbe, amibe az anyjával került, végre a sarkára áll és elküldi a házából. Ez még egy érdekesebb része az epizódnak, de itt is arról lehet értekezni, hogy mennyire szörnyűek a karakterek és bele akarunk-e gondolni, hogy Helen az életvitelét szinte teljes egészében az édesapja karrierjének köszönheti. Vagy abba, hogy valakinek igazán kevés esélye van normális emberré cseperedni, ilyen körülmények között szóval, akár valamennyire szánhatnánk is szegényt. Szánni valakit, aki elképesztő jómódban nőtt fel? Ez még akár érdekes is lehetne, illetve a meta vonatkozása összeköthető a készítők előző sorozatával is, ami szintén fehér emberek fehér problémáját állította a középpontba és itt sincs másról szó.




Egy ilyen írás, ami pedig művészetként tekint a végeredményre, aztán tényleg egy újabb négyzetre emelése a fehér ember problémájának. Nem elég jó a presztízs sorozat vasárnap este a tévében? Ó, te szégény. Ha már az emberiség jelentős részének elérhetetlen gazdagságban élsz, akkor nem akarsz még nálad is jobb módú emberek problémáival foglalkozni? Ennél magasztosabb témák kellenek?

Martin mondja a legjobban mielőtt bepattan a kocsiba, hogy utál mindenkit. Teljesen meg tudom érteni, tényleg nehéz bárki iránt szimpátiát érezni. Helen vagy Alison állnak ehhez a legközelebb. Például, mikor Helen a szüleivel elmegy az ügyvédhez, azon jól látszik, hogy azért sem anyagilag sem érzelmileg nem tudott elszakadni a szüleitől. Pláne, hogy Margaret és Bruce amúgy szörnyű és önző emberek. Jeffrey Reiner rendező igyekszik az egyedüllétét érzékeltetni, mikor közeliben csak az ő arcát mutatja. A másik beállítás mikor a két szülője között ül, a bekezdés elején említett gyerekes helyzetet erősíti a nézőben. 

Ilyenkor meg lehet őt sajnálni, de mikor ez a legtöbb érzés, amit egy sorozat ki tud hozni a nézőjéből, akkor nem igazán látja el a funkcióját.

De ez még visszafogott ahhoz képest, amit Noah részében kell átélnünk. Itt témában erősebb a sorozat, kezdetben legalábbis, mert legalább a második évad létjogosultságát igazolja, hogy egy ilyen affér esetében, a mézes hetek utáni, újrakezdés, elszakadás dráma szempontból érdekesebb, mint a kettős élet, meg a titkos találkozások. Az is izgalmas dilemma, hogy Noah megállapítja: amíg Martin kórházban volt és felváltva kellett a kórházban és otthon lenni, az élete 10 legjobb napja volt. Alapeseteben nem kellene erre gondolni, ha a gyerekednél autoimmun betegséget diagnosztizalnak, neked pedig meg kell oldani a helyzetet míg műtét után lábadozik. Valamiért mégis ezt érzi és ilyenkor jön a szokásos kérdés, hogy megérte-e felrobbantani ezt az életet. Mikor lezárul a 10 napos szakasz, Martin újra otthon van, akkor a kocsiban pontosan úgy néz ki, mint aki egy percig sem bánja, hogy felrúgott mindent. 



Mikor megérkezik a hippitanyára/elvonóra, akkor viszont közel sem tetszik, amit lát, de a sorozat legalább egy konzekvensen felépített itányba viszi Alison történetét. Még ha ismerősen is hat, de legalább hitelesen mutatják be: Gabriel elvesztése óta nem igazán sikerült lelkileg helyreállnia és Noah is csak a tünetek enyhítésére szolgált, mint a vagdosás. Ezeket eddig is le lehetett venni a történetből, most viszont Alison sajat maga is rájött ezekre a hat hetes elvonulása során. Ez ugyanolyan fordulópont az életében, minthogy Helen elküldi a fenébe az anyját. Noahnak persze nem tetszik ez a fejlemény, mert azt is elég régen tudják a nézők, hogy számára a nő sérültsége volt a lényeg, mert így bekapcsolt Noahban a megmentési ösztön és nem tudott menekülni. Most végre a szereplők is felismerik ezt a helyzetet, ami remélhetőleg ez érdekesebb epizódokat eredményez majd. Arra ugyanis szükség van, hogy a karakterek ne legyenek statikusak, pláne egy ilyen saját érzelmekkel erősen átitatott széria esetében. 

Noah életében a fordulópont, hogy végre felismeri, hogy a könyvének csak úgy lehet vége, hogy a könyvbeli karaktere elüti a szerelmét. Ez egyfajta beismerése lenne annak, amit korábban is boncolgat, hogy nem kellett volna ezt az egészet elkezdeni? A tudatalattija így korrigálja azt, amit a való életben már nem tud? Pláne azok után, hogy az epizód cliffhangere, hogy Alison bejelenti, hogy állapotos, bár ez nem túl nagy meglepetés, hiszen a picit már az első évadban is láttuk. Persze a jelen körülmények között ez nagy szám és még inkább megerősíti, hogy nem igazán van már visszaút a számukra. Ami szintén érdekes, hogy Alison is felismeri, hogy nem kellene együtt lenniük, hidegen viselkedik Noah-val és úgy tűnik a saját érzéseinek felfedezése segített neki átlátni a helyzetet. De a szex a fánál, amiről nehéz eldönteni, hogy pontosan mennyire kölcsönös beleegyezéssel történik, is arra erősít rá, hogy ha az esze tudja is, hogy mennie kellene, képtelen elhagyni Noah-t, mert még nem engedte el a saját destruktív hajlamait. Noah-ról persze ez is azt mondja el, hogy milyen egy szörnyű alak.

Az pedig kicsit kiabrandító, hogy Alison anyjával egy ilyen meditáció az, ami segit neki végre leírni a befejezést, amit egyszer már elkészített. Pláne, hogy ez nagy dolog Noah életében, illetve az Alisonnal való kapcsolatáról is árulkodik. Mégis durranás helyett csak egy halk pukkanás az egész, pedig a készítők mindent megtettek azért, hogy átadják Noah irói blokkját, ahogy kinyomja a szerkesztőjét, illetve, hogy az idilli környezetben sehol sem tud írni, saját maga elől nem tud menekülni, de Alison anyja egy pillanat alatt kihozza belőle. Ez kicsit hókusz-pókusznak tűnik és ezek után sokkal kevésbé érződik úgy, hogy Noah bármit is megtett volna azért, hogy túllépjen a saját blokkján. 

Egyéb felfedezések:

  • The Affair címadó projekt: Az a helyzet, hogy mióta egyedül írom ezeket a posztokat sokkal gyengébbnek tartom magam címadásban. Mindenesetre valamivel elő kell hozakodni. Tekintettel arra, hogy a központi szál Martin betegsége körül bonyolódik, illetve látjuk Helent illetve Alisont is a saját édesanyjával ezért legyen az epizód címe: The Kids Aren't Alright.
  • Azért az jó, hogy a sorozat igyekszik a valóságban maradni és legalább egy mondatban tesznek rá utalást, hogy az amerikai egészségügy elbaszott állapota miatt milyen anyagi terhet jelent egy ilyen műtét. Persze tudjuk, hogy lesz pénzük kifizetni.
  • Az ügyvédnél a megbeszélés egy remekül előadott jelenet, Helen mindkét szülője nagyon elemében van és azt hiszem kell egy jó rendező is az olyan veszekedésekhez, ahol a szereplők egyszerre beszélnek. Reinnernek ez megy, később a kórházban Noah meg Helen is előadott egy ilyet.
  • Ami érdekes, hogy az idilli tíz napban a gyerekekből miért nem bukik ki, hogy miért nem maradnak együtt a szülők ha most minden oké. Vagy legalább Trevorból.
  • Apropó Trevor. Az asztalnál előadott eszmefuttatása, hogy a halott lánnyal megismerkedés miért jó sztori gondolom arra erősített rá, hogy az apja érzékét örökölte. Részben. Attól még furcsa volt.
  • Helen anyját, amúgy akár lehetne sajnálni, mert neki aztán a válás után tényleg semmije sem marad. De a sorozatnak egy olyan momentuma sem volt, amiből ne az derült volna ki, hogy ő egy szörnyű alak, aki megérdemli a sorsát.

Gabor Foldi

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése