Pages

The Leftovers 2x10 - I Live Here Now


Az idő egy lapos kör. Mondta minden idők egyik legsikeresebb HBO sorozatának főszereplője és ha összefutnának a Hotel Purgatóriumban, akkor azt hiszem jól megértenék egymást Kevin Garvey rendőrfőnökkel. A finálé ugyanis olyan sok mindenben emlékeztet minket a tavalyi évad befejező részére, hogy meg sem próbálja ezt leplezni, sőt. Pont ez a lényeg, viszont nem sikerült megerősített érzelmi hatást kiváltani vele. Az igaz dráma nem a Garvey családnál történik, hanem a Murphynél, viszont ők sem a 10. részben sem korábban nem jutottak annyi időhöz a képernyőn, hogy a velük történtek jól kifejtettnek és igazán hatásosnak érződjenek.

Bármennyire is játszott el néha a gondolattal a sorozat, hogy itt Murphy-ék a főszereplők, valójában a reflektorfény soha nem került le Garvey-ékról, mert Murphyékkel kapcsolatban is minden róluk szólt valójában. Itt volt egy kívülről tökéletes család, ahol az apának megvannak a saját gondjai, amiket nem igazán tud kezelni, ami így szépen lassan átszivárog a családtagjaiba, ezzel felbomlasztva a családi egységet. Mindenki a saját módszerei szerint igyekszik feldolgozni a traumát, de a tanulság, hogy egyik módszer sem igazán. Előbb vagy utóbb elfogy a türelem, a kitartás, aminek a vége mindig az, hogy valaki vagy valakik megsérülnek. John nem akarta elhinni, hogy megmagyarázhatatlan dolgok megtörténhetnek Jardenben, ezért szabályos boszorkányüldözést folytatott és nem számított, hogy családtag volt-e az illető vagy sem. Felteszem pontosan ugyanúgy lőtte hasba az apósát annak idején, mint most Kevint és gondolom Virgil ugyanolyan rutinossággal tért vissza az élők közé, mint a mi kedvenc egykori serifünk.


Az epizód alapján eddig a kezdőpontig lehet visszavezetni minden rosszat, amit látunk. John börtönbe ment és a gyerekek számára ugyanúgy eltűnt egyik pillanatról a másikra, ráadásul még azzal az információval sem tudtak mit kezdeni, hogy apa rálőtt nagyapára. Miért? Mi baja volt vele? Azt gondolták, hogy ezt kiheverték és ahogy annak idején Garvey-ékat is láttuk „majdnem tökéletesnek”, úgy őket is az első epizódban, hogy aztán kiderüljön valójában csak ügyesek az álcázásában. Ez egyébként az egyik legmegrázóbb része az epizódnak, ugyanis ha valaki próbálta már eljátszani, hogy minden rendben van, miközben belül legszívesebben ordított volna, akkor az tudja mennyire nehéz megjátszani ép ésszel az önfeledt boldogságot. Ezért is működik nagyon kijózanítóan az epizód kezdőjelenete, amiben a lányokat látjuk újra, sokadszorra, elindulni a fehér Mercedesszel, ahonnan egy darabig én is elhittem, hogy soha nem térnek vissza.

Ezzel megcáfolják azt, amit az első részről írtam, szó sincs itt negatív képről, ugyanolyan kiégett tinédzsereket látunk, akik számára véget ért a világ, vagy unalmasnak találják azt az életet, ami nekik jutott, ahol senki sem kellett elveszíteniük. A másik két lány motivációjára végképp nem jutott idő, de Evie-nél feltehetőleg az történt, hogy megtalálta az édesanyja előkészített menekülő csomagját, ami az utolsó csepp lehetett a pohárban. Tekintettel arra, hogy az egész finálé a Bűnös Maradék Meg által előkészített nagyszabású akciójáról szól, ezért azt kicsit nehéz elhinni, hogy ezt az egészet az a pillanat indította be, mikor Evie előtt lelepleződött a saját édesanyja.Valószínűleg Meggel egyébként is tartották a kapcsolatot és a lánynak szimpatikus volt ez a szekta gondolat, de kellett az a bizonyos pillanat, hogy átlökje a korláton és ilyen szörnyűségre vetemedjék. Ahhoz, hogy az ember ilyet csináljon nagyon komoly lelki sérülésekre van szükség, és azok után, amit Michael mesél a templomban igazából pont az a kérdés, hogy miért pont most?


Miközben néztem a finálét többször is megjegyeztem magamnak, hogy kicsit túl tipikus az időzítés, mindig pont akkor érkezik valaki, amikor a dráma szempontjából a legelőnyösebb, hogy még tovább nőjön a feszültség. De azt hiszem ez is a második évadban megtalált magabiztosságnak a része. A The Leftovers egy sorozat és nem kér bocsánatot azért, mert a legtipikusabb eszközökhöz nyúl annak érdekében, hogy a saját hatása még erősebb legyen. Ez az első évadban is megvolt, de ott sokan azt gondolták, hogy túlságosan öncélú és kilátástalan. Senki nem azért kapcsolja be a televíziót, hogy köveket dobjanak a fejéhez, vagy azt nézze, hogy ártatlanokat köveznek halálra. (Ha ez a hangulat egy nagyszabású szappanopera szerű fantasybe van csomagolva, az valamiért mégis kivételt jelent.)

Ezt sikerült átalakítani a főszereplők fejlődésével. Laurie az első évad szektatagjához képest visszatalált az eredeti szakmájához és igyekszik feldolgozni, illetve megérteni a körülötte lévő világot, miközben a zsülői képességei egy cseppet sem javultak. Kevin sokkal kevesebb ideig dacol a sorsával, vagy az eltűnni nem akaró figyelmeztetésekkel és igyekszik cselekedni. A mostani epizódban, pedig mikor tudni lehet, hogy John eljön érte és meg is akarja ölni, akkor olyan magabiztosság látszik rajta, mint aki tudja, hogy mostmár nem halhat meg. Ezek után nagyon jó volt látni, hogy mégis meghal, de legalább azt a ruhát veszi ki a szekrényből, amin a saját neve van. Magától értetődik, de közben mégis jó látni, ahogy a sorozat főhőse fejlődik és tanul a hibáiból. Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítettnek tűnik minden, de azt hiszem ez szintén a második évad egyik jellemző megoldása volt, ahogy a korábban már említett Laurie profán módon elemzi a szereplők lélektanát, ezzel olyan igazságokat kimondva, ami a sorozat legtöbb szereplőjére igaz és már az első évadból is tudhattak a nézők.

Ugyanez a helyzet Norával és Erikával, akik szembenéztek egymással, meg önmagukkal, hogy aztán rájöjjenek, hogy milyen veszélyes dolog eljátszani a gondolattal, hogy megszabadulnának a családjuktól. A finálénak erre is csak limitált ideje volt, de Regina King igyekezett mindent megtenni a hídon, hogy testbeszéddel, mintsem szöveggel visszaadja a felismerést, hogy a lánya azért is van itt, mert egyszer már elhagyták és megint erre készültek és ebből egy olyan bátorságpróba lett, hogy ki hagyja el a másikat hamarabb ezzel saját magát megkímélve. Gyakran lehet hallani emberektől, hogy aki öngyilkos lesz, az milyen önzőn viselkedik, hiszen magát kimenti a helyzetéből, de a szerettei helyzetét csak még rosszabbá teszi. Egy ilyen eltűnésnél könnyű emellett a logika mellett érvelni, hiszen aki beáll a szektába, az csak a saját érdekeit nézi és nem törődik azzal, hogy a körülötte lévőket ez pontosan, hogyan érinti, csak az a lényeg, hogy az ő múlni nem akaró sebével végre történjen már valami. (Ugyanez történt Laurie menteni próbált páciensével a harmadik részben.)


Az önzőség pedig ott van ez epizódban elég rendesen, de minden éremnek több oldala van, hiszen Michael „önző”, mikor az egész templom előtt tálal ki a gyerekkori emlékről, de közben meg érthető, hogy miért akar könnyíteni ezen a terhen, valamilyen formában. De az igazán önzőek azok az emberek, akik hónapokig kempingeztek Jarden hídja mellett csak azért, hogy az évfordulón, majd lerombolhassák az egészet. Ez a lehető leggyerekesebb viselkedés, „dögöljön meg a szomszéd tehene” típusú Magyarországon is jól ismert érzés. Véget ért a világ, soha nem lesz már olyan, mint régen, mert megmagyarázhatatlanul sokan tűntek el egyik pillanatról a másikra és nem tudjuk, hogy hol vannak és mit tett ez a kis városka azért, amiért neki ezt nem kellett átélnie? Nem maradhat ő sem érintetlenül, mert senki sem az. Michael amúgy ugyanerről beszél, ettől függetlenül amit a Bűnös Maradék tagjai csinálnak az csak visszataszító.

Közben megadja a lehetőséget, hogy Kevin úgy érezze magát, hogy igazából ő mindegy hova megy, ott úgyis az fog történni, hogy az emberek egyszer csak bekattannak és elszabadul a pokol. Ilyen szempontból ő is hiheti magát ilyen „lencsének”, ami csak vonzza a bajt.(Plusz ezzel az egész káosz egy igazi modoros metaforája annak, amiről az évad szól: "Wherever you go, there you are.") Az epizód pedig csak annyi egyszerű tanulsággal tud szolgálni, hogy lehet, hogy akárhova mész ott körülötted folyamatosan balhé lesz, de az egyetlen dolog, amit megtehetsz, hogy a családodat nem idegeníted el és a sok elbaszás után is megpróbáltok normálisan együtt élni. Mert bármennyire is tele vannak hibával, meg idegesítőek, a szörnyű nap végén az lehet az egyetlen mentsvár, hogy hazasétálsz és ők legalább ott vannak. Egy olyan világban ahol pedig minden magyarázat nélkül tűntek el az emberek ez méginkább így van, hiszen lehetnél olyan szerencsétlen, hogy valakit minden ok nélkül kellett volna elveszítened.


Végeredményben pedig Nora mindent elmondott már a levelében erről a lelkiállapotról, mindenki “beyond repair” ezt kell elfogadni és valahogy alkalmazkodni hozzá. Most is láttuk, hogy egyáltalán nem a nyugalom szobra és igazán nehezen tűri, mikor emberek levezetik, hogy egyetlen út van ahhoz, hogy valaki normális legyen. Ugyanúgy elutasította az évadban a tudományosnak látszó magyarázatot, ahogy a spirituálist. Közben pedig igaza is van, meg nem is, mert Jézus ugyanannyira hozhat megváltást valakinek, mint egy ölelés, vagy mint egy baba. A lényeg, hogy nem kívülről kell jönnie a megoldásnak, hanem belülről. Az egy másik kérdés, hogy még akkor is nehéz ezt kivitelezni, ha ez ember ezt fel tudja ismerni és ki tudja mondani, ahogy ezt Laurie esetében láttuk. Néha pedig ott van a megoldás a szemünk előtt csak nem akarjuk észrevenni. Legalábbis Tommy esetében jobb magyarázattal nem tudok szolgálni, aki folyamatosan kereste azt a valamit, ami betöltheti az űrt a lelkében, de nem találta meg. Mikor látta, hogy Lily baba majdnem meghal, akkor végre rájött, hogy igazából őt kellene védenie és akkor minden rendben lesz?

A sorozatra végül visszacsapott, amitől féltem, hogy a sok aprólékosan kidolgozott karakter és történetszál 10 részben kevésnek érződik. Itt is hiába volt meg a katarzis meg a szimbolizmus a fináléban, az idáig vezető részek alapján a sorozat többre hivatott. De ez pontosan az a hozzáállás, amivel a jó tanulókat szokták az őrületbe kergetni, mikor csak ötös alát hoznak. A The Leftovers bebizonyította, hogy nagyon jó, pontosan tudja, hogy milyen epizódokat kell készíteni és mikor megtalálja a komfort zónáját, akkor sem fél tágítani rajta. Kevin visszatérése a Hotel Purgatóriumba talán túlzás volt, de azt hiszem a dal és az ének jól illik az évad legemlékezetesebb momentumai közé, amit annyira jellemzett a zene illetve az érzés, hogy fogalmunk sincs mi történik a képernyőn. Amikor pedig a készítők tudják, hogyan fejezzék ki egyetlen jelenetben az évadukat, az általában azt jelenti, hogy pontosan tudják mit csinálnak.

Egyéb felfedezések:

  • Zenei toplistát nagyon kellene készíteni az évadról. Mindenfélét felhasználtak, nálam az első helyen Regina Spektor szerepel, de onnantól kezdve semmi sem egyértelmű.
  • Jill, Michael, Evie, Erika, Matt és Marie mind azok a karakterek, akik segítségével még 5 részt nagyon simán összehozhatott volna a sorozat. Annyira gazdag ez a világ és annyira jól tud történetet mesélni, előkészíteni, utólag megmagyarázni, a sorozat, hogy ezekből a karakterekből még rengeteg mindent ki lehetett volna hozni.
  • Nem rágta a szánkba a sorozat a jelentőségét, de visszatekintve, Matt története rengeteget mondott a sorozat univerzumáról. Óriási problémát jelent, hogy az embereket annyira eltelítette a saját nyomorúságuknak az érzete, hogy még a tudattól is rettegnek, hogy valaki máséban osztozzanak. Azt hiszem ezért szenvedték meg a családok is ezt a világot, mert az család, de különösen az anyaság arról szól, hogy magunkra vesszük valaki másnak is a testi-lelki baját, mintha a sajátunk lenne. De ezt már senki nem akarja, Matt pedig attól csodabogár és lenyűgöző karakter, hogy benne továbbra is megvan ez.
  • Tudtam, hogy Mary fel fog ébredni, de így ha nem lesz harmadik évad akkor ez az egyik legnagyobb kérdőjel. Oké, hogy a sorozat nem magyaráz meg dolgokat, de ez pontosan miért most miért így történt? 
  • Ha valaki elkezd Jardenben bombával fenyegetőzni, azt hiszem sokkal-sokkal hamarabb megjelenne a nemzeti gárda. Illetve a feldúlt városról sem mondana le ennyire a rendőrség azt hiszem. De erre azért nem tértem ki a főszövegben, mert itt is olyan, hogy a The Leftovers inkább tipikus sorozatként viselkedik a hatás érdekében.
  • Kicsit elcsépelt volt, hogy a lerombolt látogatói központban egymás után ment az isten hozta Jardenben szöveg, ahogy azt a Jurrasic Park és ahhoz hasonló filmekben megszokhattuk.
  • A pillanat amikor a lányok kiszállnak az autóból Kevin pedig ott áll, keresztben lévő szemekkel és egymásra néznek, na az a sorozat dióhéjban. Ettől tér el minden mástól.
  • Reméljük, hogy lesz harmadik évad? Vagy nem? UPDATE: Szerencsére, lesz harmadik évad.

Gabor Foldi

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése