Még csak a negyedik epizódnál tartunk, de egyre kevésbé lehet arról panaszkodni, hogy túl gyorsan érnek össze a szálak. Persze Hanzee jó néhány nappal később tér vissza arra a bizonyos gofris helyre és még így is ott talál minden szükséges bizonyítékot ahhoz, hogy eljusson Ed és Peggy kocsijához. Ha ezt megbocsájtjuk a sorozatnak, akkor megállapítható, hogy az évad felépítése eddig remekül működik és minden egyes epizódban jelentőset halad előre a cselekmény. Ez pedig különösen bravúros, mert nagyon sok végén égetik a gyertyát a készítők, mégis jól egyensúlyoznak a különböző karaktermomentumok között miközben még tematikus egysége is van az epizódoknak.
Ezen a héten a múltban kezdődik az epizód és megnézhetjük, hogyan tette rá a kezét Otto az üzletre. Még a kis Dodd és segített neki! Ez több szempontból is remek választás. Először is a jellegzetes momentum a részben, ami az egész évadban is ott van, az a fenyegető jövő képe, ami úgy tűnik mindenkiért eljön. Ezt már az első epizódban felrajzolták a készítők, akkor azt írtam, hogy három család széthullását fogjuk figyelni, most pedig elkezdtek a törések feltűnőek lenni. A legszolidabb módon Betsy érintett, akinél a kemoterápia nem volt hatásos így az orvos azt javasolja, hogy vágjanak bele egy kísérleti kezelésbe, az hátha megoldást hozhat. A sorozat nem fél használni a képet, hogy igen most Betsyből kísérleti egeret csinálnak. Közben a Fargo a sötét téma ellenére humoránál marad és az egyébként tragikus helyzetet megtöri kicsit Lou és Betsy naív viselkedése, mikor megkérdezik, hogy a placebot vagy az igazi gyógyszert fogja-e megkapni.
Ezek a pillanatok fontosak a sorozatban pláne, ahogy egyre sötétebb területre téved.
Mint azt a bevezetőben említettem Hanzee talán kicsit túl egyszerűen vezeti vissza a nyomokat Peggy és Ed kocsijához, a lényeg, hogy a valóság kopogtat az ajtójukon és többé nem tudják magukat tévképzetekbe ringatni. Pedig a rész elején még arról veszekednek, hogy most melyikük álma a fontosabb és látható, hogy abszolút nem nyitottak a kompromisszumra és milyen rossz döntést hoztak akkor mikor azt gondolták, hogy megéri gyilkolni a közös jövőjük miatt. Ez a kapcsolat már azelőtt véget ért és észre kellett volna venniük, de nem tették, mostanra pedig már túl késő. Hanzee szaglászása odavonzza az autószerelőhöz (ami az egyetlen a városban?) Lou-t, aki így máris összerakta a képet az autóról és Ed furcsa viselkedéséről, tessék a sorozat igazán nem húzta túl ezt a szálat.
Mikor Lou megjön hozzájuk, akkor látszik, hogy képtelenek úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne és nem tudnák mire vélni a seriff látogatását. A csend igazából már az előszobában elárulja őket, mindannyian tudják, hogy lebuktak, mégsem tudnak kilépni az ördögi körből. Miután Ed leszúrta Rye-t azt írtam, hogy ott lett volna egy utolsó lehetőségük arra, hogy megszakítsák a rossz sorozatot, de Lou arról beszél, hogy igazából még most is tudnának javítani a helyzetükön, ha bevallanának mindent. De tudjuk, hogy a Bolquist házasápár a tragikus hős szerepét tölti be a sorozatban, úgyhogy nem fogják tudni elkerülni, csak beteljesíteni a szomorú sorsukat. Itt csillog egyébként a Fargo választása, miszerint a központi ügy minden egyes szereplőjét igyekszik közel hozni a nézőhöz, mert ebben a jelenetben egyszerre érezzük, hogy miért képtelenek igazat mondani Bolquisték és sajnáljuk Lou-t, aki a morális közepe a sorozatnak és igyekezne jól cselekedni, de saját magától nem tud megmenteni senkit.
Az igazán nagy csapást Gerhardtékra, illetve közvetve a családi üzletre mér az epizód. Azzal például, hogy Simone lefekszik Mike-kal elég komoly árulást követ el és hirtelen más megvilágításba került a megjegyzésem, hogy a lányok Gerhardtéknál át tudnák venni a stafétát. Az, hogy kiadta a saját nagyapját az ellenségnek ugyanis teljesen védhetetlen, de ez ugyanúgy aláhúzza Joe pontját arról, hogy miért is nem lehet igazán hatékonyan együtt dolgozni családtagokkal. Dodd magánakciója, amikor megverte a két kansasi verőlegényt, ugyanolyan felelőtlen volt, mint a viselkedése az üzleti találkozókon. Ha nem lenne rokon már elveszítette volna a jogát arra, hogy résztvegyen a komoly megbeszéléseken, de mivel családtag ezért nem lehet tőle megszabadulni.
A sok tétovázás meg elhibázott döntés után Gerhardtéknak szembesüliük kell a ténnyel, hogy ugyanaz a soros vár rájuk, mint azokra, akiktől annak idején ők vették el a bizniszt. Csak mivel ez egy sorozat, ezért az egészet lassított felvételben látjuk, de Lou metaforája a vietnámi háborúból mindenre illik, amit csak látunk. Bolquistéknek vagy Gerhardtéknak már levágták a lábát, csak nem érzik. Nem kérdés, hogy ezek után a kezdeti ügy, ami az első részben indult 1 maximum 2 részen belül kifut és az első évadhoz hasonlóan a Fargo megint újra feltalálja magát az évad közben. Nem szabad elfelejteni, hogy egy mészárlás még mindig hátravan és még Ronald Reagenre is várunk. A tempó részről részre fokoztaosan nőtt, az eddigi méregetés helyét átvette az erőszak, még szerencsétlen Charlie is kiüríthetett egy tárat a semmibe. Ha ilyen tempóban gyorsulunk, akkor fejek fognak hullani és kérdés, hogy a félelmetes jövőt ki fogja megélni.
Amire nincs senki felkészülve az eljövendővel kapcsolatban az a véletlen szerepe, ami már eleve a jelenlegi helyzet kialakulásához is nagyban hozzájárult. Most például úgy tűnik, hogy ha Bolquisték nem színlelik a balesetet, akkor nem hozták volna a fejükre a bajt, mert a garázsban lévő autót jóval nehezebb lett volna beazonosítani. Gerhardtéknál már kevésbé fontos ez, mert se Dodd se Simone nem a véletlen áldozata akkor, mikor jelentőset rontanak a családjuk helyzetén. Ezek után biztos, hogy a véletlen továbbra is fontos alakítója lesz a történéseknek, de szerencsére ettől a történetek nem veszítenek a súlyokból, pontosan egyfajta kiszámíthatatlanságot hoznak az egyébként elég profin szerkesztett sorozatba. Az ufókra például most is látunk finom utalást, mikor Hanzee a gofrisnál jár, de simán lehet, hogy ennél a konstans emlegetésnél több nem is történik az évadban. Az már egy mésik kérdés, hogy ezek után felesleges volt-e odatenni, vagy színesítette a különböző részeket, mert végig azt gondoltuk, hogy ez akár később még fontos is lehet. Ha egy sorozat ezt visszafogottan csinálja, akkor talán könnyebben megúszhat egy ilyet, mint a leghíresebb példa a Lost, ahol sikerült kicsit túlzásba esni és végül képtelenség volt felérni a rajongók vad elképzeléseihez.
Egyéb felfedezések:
- A végén szóló zene egész egyszerűen tökéletes választás. Bon Iver remekül illik a sorozathoz.
- Arról, hogy Simone és Mike, hogyan jöttek össze nem derült ki semmi, ami kicsit furcsa választás. De itt sem szalasztottak el egy viccces pillanatot, ahogy a Kitchen testvérek a legnagyobb nyugalomban pasziánszoztak, miközben a főnök épp dugott.
- Nagyon fontos, hogy sikerült Dodd karakterét jobban elhelyzni és oké, hogy nem annyira férfias meg minden egyéb, amit elmondtunk róla, de bizony jogosan várja el, övé legyen a trón. Csak közben azt nem látja be, hogy az ő képességei arra vértezik fel, hogy verőlegény legyen és nem arra, hogy keresztapa.
- A sorozat ha már fontosabb szerepbe tesz egy indián szereplőt, akkor természetesen ad neki egy monológot arra, hogy elmondja milyen szörnyűségeket kellett átélnie a saját csapatai miatt a vietnámi háborúban. És még így azt mondja, hogy hiányzik neki.
- Ha egy kapcsolati konfliktusnál arról van szó, hogy ”You talked, and I talked” akkor elég nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése