Pages

The Knick 2x02 - You're No Rose


bscap0697.jpg

Gaines: Tök jó dolog a fejlődés, csak néha sokkal több döccenővel jár, mint amire az ember fel van készülve, miképp az „új seprű jól seper” elve is csalóka tud lenni. Valahogy így tudnám összefoglalni, milyen tanulsággal gazdagodnak a „You’re No Rose” szereplői, különösen mindannyiunk kedvenc medvebőrbe bújt mentőse, Tom Cleary. Az előző részben nem győzött elbüszkélkedni új szerzeményével, a lovak nélkül futó mentőskocsival, ám a csodajárgány egyelőre nem szuperál valami fényesen: előbb egy gyors kerékcserére volna szükség, ám mivel a huszadik század elején még nincs autómentő, egy másik, hagyományos módon (értsd: lovakkal vontatva) robogó rivális kocsi (és kórház) happolja el a szállított beteget, aztán meg szimplán nem indul be a motor. Tudjuk persze, hogy a jövő valóban a dízelmotoroké és a fiktív lóerőé, de Cleary a saját bőrén tapasztalja meg, hogy minden kezdet nehéz, és nem meglepő, hogy a társai és ellenfelei kiröhögik.

Cleary ráadásul nem mindig méri fel jól a helyzetet, és néha hagyja magát behúzni a csőbe. Ezt remekül példázza, hogy az illegális birkózások során nem véletlenül terítik le pillanatok alatt a bajnokát: mint kiderül, az az egy mérkőzés, amelyen jó teljesítményt nyújtott a srác – és ami alapján Cleary tőkét invesztált bele –, bizony meg volt bundázva, hogy jobb áron vesztegessék egy balekra a kölyköt. Cleary túl könnyen ítél a látszat alapján, túl könnyen lovallja bele magát az újba, a csillogó dolgokba, és nem mindig veszi észre, mi van a felszín mögött – mint ahogy Harriet nővérről sem tudja elképzelni, hogy valaha Rose-nak hívták, és hogy esetleg más rétegei is lehetnek a személyiségének.

Néha őt igazolja az utókor, néha viszont nem.

És ha már az utókornál tartunk: szinte minden főszereplőnk valamilyen módon a reformok híve, miközben rendre széllel szemben kell hadakozniuk, hiszen a maradi, konzervatív környezet – vagy vaskalaposságuk, vagy kicsinyességük folytán – nemigen támogatja őket igyekezetükben. Az írók nem szaroztak, nem húzták túl sokáig az elkerülhetetlent, Thack pikk-pakk visszatért a Knick kórházba, részben beigazolva Algie és Bertie félelmeit. A vezetőség persze nem várta annyira tárt karokkal a drogos lecsúszása és megszégyenülése után, szigorú szabályokhoz kötik az újbóli munkába lépését. Az egész szituáció a Mad Men utolsó évadjaira emlékeztet, amikor Don Drapert megregulázva fogadja vissza a cég, amit alapított, de a kábszerről frissen leszokott orvos egyébként is a kicsapongó, önpusztító reklámügynök mintáját követi – hogy mást ne mondjak, mindketten bárok mögötti, lehangoló sikátorokban dugnak meg bártündéreket, semmi örömüket nem lelve az aktusban.

bscap0694.jpg

Ez eddig nem valami meglepő fejlemény, szépen követi az antihős drámák bevett unalomig ismert unalmas dramaturgiáját. Thack azonban rendesen meglepte a tanácsot, mivel esze ágában sincs műteni, inkább az orvostudomány egy olyan ágán kíván kutatásokat végezni, ami a korban még nem képezi az orvostudomány részét. A kábítószerfüggőséget a legtöbben ugyanis nem biokémiai folyamatnak, hanem erkölcsi gyengeségnek tartották (és, jegyzem meg csöndben, sokan még ma is így vélekednek). Thackery mondta ugyan Gallingernek az előző részben, hogy a drogok hatását akarja tanulmányozni, és rá akar jönni, hogyan lehet leszokni a szerekről, de nem voltam biztos benne, hogy a szavakat tett követi. Döntésébe belejátszhat az is, hogy még nem heverte ki a gondjaira bízott kislány halálát – rég volt az első évad, múlt héten nem ismertük fel, hogy nem egy rokonát, hanem a műtőasztalon elhalálozott betegét látta a hallucinációiban. Mindenesetre izgalmas fejlemény, hogy ezúttal Thack kezd olyan underground kutatásba, mint amire Edwards kényszerült tavaly; akárcsak a mentőautónál, a narkotikumok esetében is tudjuk, kit igazol az utókor.

Szintén értékeltem, hogy viszonylag hamar rövidre zárták a kötelező viszályt és dákóméregetést Edwards és Thack között. Az első évad elején már lejátszották a maguk meccseit, és bár nyilván sokszor lesznek még köztük konfliktusok, számomra érdekesebb kettejük kapcsolata, hogyha kölcsönös tisztelettel, kollégákként viszonyulnak egymáshoz. Lehet összezördülni azon, hogy a tékozló bárányként visszatérő Thack kitúrja Edwardsot a helyéről, és arrogánsan leteremti, amiért új módszereket vezetett be a kórházban, de mennyivel szórakoztatóbb mindez úgy, hogy Thackery igazából nem bánja, ha Edwards végzi továbbra is a műtéteket, aki pedig éppenséggel pont kibújni próbál alóluk a szeme miatt. Thackery még nincs olyan állapotban – sem idegileg, sem fizikailag –, hogy Edwards engedje szikével belevágni a szemébe (ne tudd meg, Fega, hogy nyöszörögtem a szemműtétnél, kevés parásabb dolog van, mint egy kipeckelt szem fel közeledő fecskendő és/vagy szike képe), de örülök, hogy a két remek orvos közti dinamika ott folytatódik, ahol tavaly abbamaradt.

bscap0698.jpg

És még a reformokra visszatérve, ne feledkezzünk meg a Robertson-Showalter dinasztiákról. Nem tudom, te melyiket választanád inkább – Corneliával mennél a borzasztó vacsorára, ahol Tibor (!) dögunalmasan a magyar virtussal kérkedik, és az asztaltársaság nem győzik álmélkodni, hogy San Franciscóban nincs bebetonozva a felső tízezer, vagy Thacket kísérnéd el és a bor- és kábítószergőzös mulatóba. Az utóbbinál legalább nincs ott Cornelia borzalmas apósa. A családban Henry képviseli a reformer nézeteket, de hiába győzködi az apját a metróba való befektetésről, ellenállásba ütközik. Soderbergh úgy komponálja meg a férfiak beszélgetését, hogy a fiatalok (a jövő, az előremutató gondolatok) az egyik oldalon kapnak helyet, míg velük szemben egységfrontba szerveződnek az öregek (a vaskalaposak). Más kérdés, hogy Philip egy szót sem szólt, így még mindig nem tudom, hányadán álljunk vele, Henry pedig elvileg változást akar hozni a város életébe, de az is lehet, hogy csak az új kütyük izgatják, mint egy kisgyereket a modellvasút.

Egy csomó fontos dologról még szót sem ejtettem, pedig előkerült egy ismerős vízihullája, volt kérem szépen meghiúsult hullarablás, beindult a Knicken belül a prostik vizsgálata, Thack érkezése pedig olyan érzelmi hullámokat vetett, melynek többen is áldozatul estek. Mit szóltál szegény Elkins nővér összeomlásához? Át tudtad érezni a fájdalmát? Elég érdekes volt számodra a szerelmi viszonyuk? Mi lesz vajon Bertie-vel, aki képtelen volt felülemelkedni a sérelmein? És te hogyan értelmezted Lucy apjának lángoló prédikációját a fajok közti egyenlőségről? Ő is a reformerek egyike volna, aki ugyanúgy felnyitná az emberek szemét a valóságra, mint az az újságírónő, aki beépült egy elmegyógyintézetbe?

1200.jpg

Fega: Mielőtt az igazán komoly dolgokban kezdenék, muszáj leírnom, hogy milyen ziccert hagyott ki a nagy magyarozás közepette a sorozat. A részben megismert Tibor nem tudom mikor járt utoljára Budapesten, de ha már a metróépítésről volt szó, akkor igazán eldicsekedhetett volna vele, hogy 1896-ban már járt Budapesten a Kisföldalatti, vagyis a sorozat idejében egyáltalán nem hangzik annyira furcsán a kijelentés, hogy mindenki magyar akar lenni, még ha Henry nem kevés gúnnyal a szájában mondja. A The Knick kezdettől fogva vékony jégen táncol a történelmi jellegéből adódóan és könnyen előfordulhat, hogy a történetek unalmassá válnak, ha csak az van fókuszban, hogy kit igazol az idő. A mostani epizódban pedig különösen nagy fókusz volt ezen és a szokásosnál nehezebben lehetett elvonatkoztatni tőle.

A legmeghatározóbb nyilván Thack és a függőség kezelése. Te is leírtad, hogy ennek betegségként való azonosítása még napjainkban is nehezen megy egyeseknek, pedig már jóval több tanulmány áll a rendelkezésünkre. Mégis túlzásnak éreztem, ahogy a tanács tagjai meggyőződéssel állítják, hogy csak az lesz függő, akinek gyenge a természete. Lehet csak az elfogultság miatt, de az konkrétan úgy nézett ki, hogy sem az, aki írta, sem az, aki mondja nem hiszi el, hogy valóban igazak a szavak, amiket mond. Pedig a jelenet önmagában elég erős, ahogy az aranytojást tojó tyúk kijelenti, hogy mostantól inkább a repüléssel foglalkozna. Az előző epizód kapcsán elég sok szót fecséreltünk arra, hogy vajon mi lesz a függőségből való kigyógyulásnak az útja a sorozatban és talán ebből a szempontból is az elvárások alatt teljesített a sorozat. Lehet szándékosan nem akarták a már szinte elkoptatottnak tűnő jeleneteket mutatni nekünk, ahol Thack szenved, de szükség lett volna rájuk a gyógyulási folyamat hiteles ábrázolása érdekében. Clive Owen elég ramatyul néz ki, plusz van egy jelenet ahol diktálja, hogy milyen gyógyszerre van szüksége a túléléshez, de ezt leszámítva keveset adott az epizód abból, hogy mégis milyen gyötrelem lehet teljesen leállni a herioinról és a kokainról.

Ha már itt tartunk, akkor meg kell jegyezni a Don Draper párhuzamod teljesen a helyén van, nekem is a sorozat hetedik évada jutott eszembe a siktárobeli légyottról. Az epizód végéről viszont nem írtál, amin meglepődtem, ugyanis az előző epizód metafora tengere után az volt az érzésem, hogy itt van a metafora kurva, aki egy testben jelenít meg mindent, amitől jelenleg féltjük a főhőst. Nem is kellett volna részletesen beszélnie a kokain és a heroin kapcsolatáról, mert így még inkább tűnt egy írói szempontok által összeillesztett szereplőnek, mint egy átlagos kurvának. Vajon azért nem foglalkozott túl sokat a sorozat a leszokással, mert a harmadik részben már vissza is kerül minden a régi kerékvágásba? Nem tudom te hogy vagy vele Gaines, de én csalódásként élném meg. Nemet lehet mondani a csábításnak?

Ha már Thack nőügyeinél tartunk, a szöveg amit a szüzesség fogalmáról mondott Lucy-nak megnyugtatásképpen, szintén eléggé 2015-nek hangzott, 1901 helyett. Thacknél jó volt, hogy nem csináltak belőle esélyegyenlőségi harcost, csak azért, mert egyébként kiváló orvos és sok tekintetben a jövőbe lát. A nők jogait, vagy helyét illetően furcsa, hogy nem alkalmazták ugyanezt az álláspontot. A standard macsó antihős főszereplő szájából még a 70-es években is furcsán hangzana, hogy a szüzességet csak a férfiak találták ki, hogy megalázhassák vele a nőket. Persze az is lehet, hogy Thack csak a helyzetből akart menekülni, mindenesetre Lucy és Thack beszélgetésénél is azt éreztem, hogy Thack valójában a szenvedélyével küzd és igyekszik nemet mondani. Ami a nővérke édesapját illeti, előtte némileg értetlenül állok. Jól tapintottál a lényegre, hogy tematikailag, hogyan illeszkedhet az epizódba, de feltételezem a bigott vallásossága az útjába állna annak, hogy igazán reformerként tekinthessünk rá. A Thack-kel való beszélgetésük miatt persze nem bánom, hogy megismertük az az egyik legjobb pillanata volt az epizódnak.

bscap0699.jpg

Logikailag ide tartozik Bertie felmondása, ami meglepetésként ért és nem hiszem, hogy ő távozna a sorozatból, valószínűleg csak ideiglenesen borul a status quo. A megvalósítás szintén rendben volt, ahogy Bertie-ben fel sem merült, hogy Lucy és Thack le is feküdtek, ami jelzi a naivitását és hogy ebben az esetben ügyesebben tudták 1901 szerinti világlátás szerint mozgatni a szereplőket, ami érdekes irányba lökheti tovább a cselekményt. Remélhetőleg Bertie-vel valamikor több időt töltünk egy epizódban az ő családja elég érdekes volt az első évadban, remélhetőleg a karaktere nem csak a szerelmi csalódások miatt lesz érdekes a készítők számára.

Kicsit jobb epizódra számítottam, de Mrs. Showalter szála kellemes csalódás volt. Speight felügyelő soha nem volt a kedvencem, úgyhogy nem meglepetés, hogy üdvözöltem a halálát. Mindeközben sikerült folytatni Cornelia harcát, ahogy igyekszik kitörni a dobozból, amibe a kor mindenáron be akarja őt szuszakolni. Természetesen a neve miatt sok ajtó kinyílik előtte, ha csak annyira, hogy udvariasan elmondják, hogy nem tudnak neki segíteni. Szintén érdekes volt, hogy a családja hiába gazdag, nőként egyáltalán nem diszponálhat szabadon még kisebb összegek felett is, de ha jól sejtem ez még változhat az évad folyamán. Ami a korrupciót illeti, ahogy a dagadt politikus elutasítja Cornelia kérését, az csak a második legviccesebb bemutatása volt az epizódban a korrupciónak, ugyanis ahogy a mocskos Barrow vezette be a lengyel építőt a mutyi rejtelmeibe, az a sorozat rövid történetének egyik legmulatságosabb pillanata volt.

A jövőbe tekintve mit gondolsz? Van esélye Algernonnak kikísérletezni időben a megfelelő gyógyírt vagy a sorozat tényleg a vak tematika irányába megy? Én őszintén remélem, hogy az utóbbi választják, azt a drámát lenyűgöző lenne nézni, ahogy szépen lassan le kell mondani a karrierjéről. Ugyanez a kérdés fennáll Thack-kel szemben is, akit elég szigorú pórázon tartanak és nem hiszem, hogy tényleg ellenáll a csábításnak. Hogy érzed, fejlődtek az írók az első etaphoz képest? A rendezés, a körítés továbbra is elsőrangú, de tud annyit fejlődni a forgatókönyvek minősége ahhoz, hogy a sorozat odaférjen a már most is eléggé zsúfolt legjobb drámák élmezőnyébe?

bscap0700.jpg

Gaines: Nem lenne fair két rész alapján ítélkezni, de az utóbbi kérdésedre az a válaszom jelenleg, hogy mindig csak karnyújtásnyira lesz a panteontól a sorozat, de nem fog tudni bekerülni, mert az írásban nem érzem, hogy Amiel és Begler szintet léptek volna. Persze fene tudja, van-e rá szükség, hiszen nem rossz a történetvezetésük, és amit az elnyomott társadalmi rétegeket megtestesítő szereplőkkel kezd, az kiváló munka, viszont a karakterek és a cselekményszövés szintjén azért bőven dolgoznak klisékkel, és valahogy sosem ásnak elég mélyre egyikben sem. Szerintem az lesz a sorozat sorsa, hogy Soderbegh egyik legkiválóbb alkotásaként tekintünk majd vissza rá, egy-egy zseniális epizóddal évadonként, vagy sok kiemelkedő pillanattal, és hát lehetne ennél rosszabb sorsa is napjainkban egy sorozatnak.

Számomra is Algernon és Cornelia szála tűnik a legígéretesebbnek egyelőre, elég mókás lenne, ha Edwardsból és Thackeryből - két félemberből - jönne létre egy Frankenstein szörnye-szerű orvos. A vak Edwards, akinek a kezét a remegő, ideggyenge Thack vezeti! Poén poén hátán! A viccet félretéve, tartok tőle, hogy Edwardsnak még az eddigieknél is több nehézséggel kell majd szembenéznie a jövőben, bár ha fél szemére megvakulna, akkor a kórház bizottsága azon melegében kipenderítené a fenébe, és a sorozat csak egy Bertie “elvesztését” úszhatja meg szárazon, Edwardsét nem. (Elvesztés alatt azt értem, hogy máshol kell dolgoznia, Bertie túl jó figura ahhoz, hogy ilyen ukmukfukk kiírják a sorozatból.)

Cornelia meg Sherlock Holmesnak felcsapva jó úton halad, hogy megneszelje, New Yorkban is ki fog törni nemsokára a bubópestis. Ő még nem sejti, hogy mindegyikünk kedvenc felügyelőjét az ellenszenves varangyot a kikötői hatóságok vagy a bevándorlásban és a dokkok életében érdekelt szarkavaró politikusok tették el láb alól, és plusz rejtélynek ott van az is, hogy a koporsója is kongott az ürességtől. Vajon milyen messzire vezetnek a szálak, és kiknek állhat az érdekében, hogy titkolja a fertőző ragály behordását? A The Knicket sosem a politikai intrikák miatt fogom igazán szeretni, de örömteli, hogy Neely kapott egy szálat, ahol proaktív tud maradni a kórházon kívül is.

Egyéb felfedezések:
  • SODERBERGH! Ezen héten két kedvenc hosszú snittem is volt: az egyikben Cleary és Barrow vitatkoznak úgy, hogy csak a sziluettjüket látjuk, míg a háttérben egészen távolról közelednek a kórház felé a távol-keleti maffiafőnök szajhái az esedékes orvosi vizsgálatra. (Nem tudom szándékos-e, de egy darabig apácáknak véltem őket.) A másik meg Lucy apjának prédikációja, vágás nélkül felvéve, Cliff Martinez észbontó zenéjével. (Gaines)
  • Nem mehetek el én sem szónélkül amellett, hogy az előző epizódban nem ismertük fel Thack korábbi betegét, akinek a lelke máig kísérti. Ez egyébként kicsit erős megoldás, mert ha felelőtlen is volt, az orvosok ebben az időben elég komoly hibaszázalékkal dolgoztak, úgyhogy kicsit túlzónak érzem, hogy pont az az egy kislány ennyire vele maradt volna. (Fega)
  • Ahogy jósoltam a héten már kevesebb szereplőre fókuszáltunk, bár még így sem voltam igazán elégedett az epizód ritmusával, de a viccesebb jelenetek és Cornelia nyomozása bőven elég pozitív momentumot csempészett az epizódba. (Fega)
  • Dr. Mays bármiféle minták kitenyésztése nélkül, pusztán szemmértékre meg tudja állapítani, hogy a nőknek van-e valami nemi betegségük. Ügyes vagy, dr. Mays, megérte felvenni téged a kórházba! (Gaines)
  • Henry annyira klassz karakter, hogy félek ha több screentime-ot kérnék neki, akkor annak az lenne a vége, hogy történik vele valami, esetleg meghal, úgyhogy ha lehet kérni, csak stabilan maradjon mellékszereplő és néha emlékeztessen minket, hogy a New York-i felsőosztályban vannak még jó kedélyű és előrelátó fiatalok. (Fega)
  • Néha nem tudom eldönteni, hogy Bono lánya Eva Myles sztoikus játéka hatásos vagy nem enged eléggé be a szereplő fejébe, csomószor fogalmam sincs, mire gondolhat, mit érezhet. Viszont a szakítós jelenetben kitett magáért. (Gaines)
  • “He's just a nigger on a bike.” (Gaines)
  • Érvek a modern orvostudomány mellett rovat: A főszövegben már taglaltam a szemműtétes jelenetet, szorgalmi feladatnak tudom ajánlani Az andalúziai kutya vonatkozó klasszikus jelenetét, vagy bármelyik japán horrort. Brrr, szemek!

Gabor Foldi

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése