Pages

Stannis, az anti-villain

A hős mátrix kiismerése Stannis Baratheon karakterfejlődésén keresztül.





A hős archetípus korunk legrutinosabb ősi képe. A képregény kultusz folyamatos erősödésének, a kapcsolódó filmek töretlen kasszasikereinek köszönhetően a mindennapjaink szerves részévé vált a hős úgy jelenségként, mint tárgyalt értékként. A hősiesség tulajdonságként állandó megkérdőjelezés alatt áll, a karakterek pedig egyre többször keresik magukban a választ arra, vajon hősök-e egyáltalán? A hőssel szembehelyezkedő gonosztevő, a villain feltérképezése a hőshöz hasonlóan könnyű feladat, azonban nem érhetjük be ennek a két fogalomnak, jelenségnek a felmérésével; fontos ismerni és pontosan körülírni az árnyalatokat.


Stannis Baratheon, a George R.R. Martin által jegyzett Jég és Tűz Dala regényciklus és az HBO Trónok Harca sorozatának meghatározó szereplője, aki az évadok során folyamatosan távolodik el a hős szerepétől, ám ahova megérkezik, azt nem lehet egyszerűen csak gonosznak nyilvánítani. Karaktere, jellemfejlődése remek eszközt nyújt arra, hogy kiismerjük magunkat a hős mátrixban és egymás mellé állíthassuk a különböző vonatkozó archetípusokat.


A Baratheon ház középső fiát, a sorozat elején a trón birtokosának, Robert Baratheonnak az idősebbik öccsét hírből kezdi megismerni a néző, olvasó, első benyomásai alapján pedig könnyen azonosíthatja a hőssel, akivel szeretne találkozni. A történet szerint a központi szerepben lévő Eddard Stark nem tudja felvenni a kapcsolatot királyának, barátjának savanyú természetű testvérével, aki elhagyja a fővárost és visszavonul saját erődjébe, Sárkánykőre. Eddard, mint nézőpont karakter és a sorozat első évadának főszereplője csupán találgatásokba bocsátkozhat Stanissel kapcsolatban. Kutakodásain keresztül arra a következtetésre jut, hogy a nemrég elhunyt király segítőjével, John Arrynnal Stannis rábukkant a szörnyű igazságra: Robert gyermekei valójában a királynő és fivére között fennálló vérfertőző szerelmi viszony hajtásai, a király pedig nem nemzett utódot.



A hős az a személy, aki önfeláldozáson keresztül, önzetlenül védi, óvja az ártatlanokat és kiáll a mindenkori igazság mellett. A modern mitológiák egyik legismertebb hőse Pókember, aki különleges képességeit alkalmazva veszi fel a harcot a bűnözőkkel, gonosz karakterekkel. A Trónok Harcában a klasszikus hősi értékeknek legkönyebben Eddard Starkot lehet megfeleltetni. Az ősi északi ház feje a becsületet, az igazságosságot mindenek elé állitja, Martin világában pedig ez okozza vesztét. A makulátlan moralitásra való törekvésben szemet huny az intrika és ármány felett, politikai ellenfelei pedig könnyedén győzik le őt ennek köszönhetően.



A történetben ezen a ponton a Lannister család a klasszikus gonosztevő szerepében tetszeleg. A szőke herceg archetípusának kicsavart megjelenítése Jaime Lannister, aki könnyedén löki a vesztébe Bran Starkot, míg testvére, szeretője, Cersei mindent megtesz, hogy kicsinyes bosszúját érvényre juttathassa a Starkok ellen, mikor fiát megtámadja Arya vérfarkasa. Makacs, demagóg igazságszolgáltatási kényszere Sansa kis kedvencének életébe kerül, mindeközben pedig meggyőződésünkké válik, hogy az arany fürtjeikről és bányáikról híres Lannisterek a felelősek Jon Arryn haláláért. Hiába válik egyik kedvencünkké Tyrion; a felvilágosult törpe pont annak köszönhetően válik szerethetővé, hogy ellenpontozza családtagjait.


Mire az első könyvnek, évadnak a végére érünk, a Lannister törekvések áldozatául esik Robert király, valamint Eddard Stark és szinte teljes udvartartása. Bár Stannist nem ismerjük meg, világossá válik számunkra, hogy ő a jogos trónörökös, aki minden bizonnyal szerethetőbb, emberségesebb jellem lehet, mint a destruktív önzőséggel működő Lannisterek.



A hős ellenpólusaként értelmezhető a gonosztevő, aki ártatlan életekre törve juttatja érvényre saját akaratát. Legyen szó világuralmi ambiciókról, bűnözői  tervekről, a villain törvényeket, ekrölcsöt figyelmen kívül hagyva cselekszik. A pop-kultura egyik legismertebb gonosztevő alakja Batman ősi ellensége, a Joker, aki anarchista nézeteivel folyamatosan bontja meg a társadalom által elfogadott status-qou-t. Martin világában az eluralkodó erkölcsi szürkeség miatt nehezebb egy karaktert egyértelműen gonosznak bélyegezni, hiszen a legtöbb esetben csupán politikai érdekek találkozásáról van szó. Mégis, a romantikus merengéseken, nosztalgián keresztül körvonalazott Őrült Király, II. Aery megfelel minden elvárásnak. Uralkodását rettegés, elnyomás jellemzi, hatalmának veszélybe kerülése esetén pedig kész egy egész várost magával rántani a halálba.


Stannissel személyesen első körben öreg mesterén, a későbbiekben pedig hű segítőjén, Davoson keresztül találkozunk. Céljait megismerve már-már erősödni kezdhet bennünk a benyomás, hogy ő a hős, akit keresünk: a trónt jogtalanul bitorló és az olvasó által joggal gyűlölt Joffreyt el kívánja távolítani és érvényesíteni akarja Westeros törvényét, miszerint ő a Vastrón örököse. Hősiességét erősíti egzotikus tanácsadójának prófécia fixáltsága, miszerint Stannis a kiválasztott, aki nem csak a királyságot menti meg bitorlóktól, de a világot is a sötétségtől, haláltól.





Azonban alig hogy megismerjük, hamar belátásra bír minket a történet: Stannis Baratheont aligha lehet megfeleltetni a klasszikus hősies értékeknek. Persze kényszeres ragaszkodása az igazsághoz és a törvény tiszteletéhez szimpatikussá is tehetné őt, azonban ahogy Bowan Marsh megjegyzi, Stannis olyan, mint a vas; hamarabb törik, mint hajol. Konok, makacs embert ismerünk meg a személyében, akiből alapvető jellemvonások hiányoznak ahhoz, hogy inspiráló, karizmatikus vezető lehessen. Persze így is jobb választásnak tűnik az olyan alakoknál, akik kisgyerekeket löknek a halálba és méreggel, ármánnyal vetnek véget a körülöttük élőknek.


A Trónok Harca megkapó morális szürkéjében azonban egyre sötétedni kezd a karakter. Új vallást talál magának, melynek keretein belül nem csak ellenségeket, de később hitetleneket is kezd máglyára küldeni, olyan áldozathozatali rendszerben, melyben valójában nem is hisz teljesen. Mire odáig jut a narratíva, hogy kész feláldozni bátyjának, Robertnek fattyú gyermekét, Edric Stormot, az olvasó számára világossá válik, hogy Stannis legjobb esetben is antihős lehet a történetben.



Sokan összekeverik az antihőst a gonosztevővel, a különbség azonban majdnem olyan éles, mint a hero és a villain között. Az antihős nemes céllal küzd, eszközei azonban morálisan megkérdőjelezhetőek, metódusukat a hősök elítélik, velük közösséget ritkán vállalnak. A szuperhősök és antihősök között könnyen fellelhető a különbség: míg a többség elítéli a gyilkolást, még akkor is, ha az bűnüldözés során történik, vannak olyan antihősök, akik a gonosztevők likvidálásával, kiirtásával szeretnék elérni a kívánt békét. Mindketten az ártatlanok védelmében cselekszenek, azonban teljesen más eszköztárral fordulnak a probléma felé, filozófiájuk pedig gyakran összeilleszthetetlen.

A klasszikus erkölcsi értékek mentén megbicsakló jótevők az antihősök, akik nem válogatnak eszközeiket illetően, mikor a gonosszal veszik fel a harcot. Működésükkel nem kivánnak példát mutatni, csak az eredményt tartják fontosnak. A képregény kultura egyik legismertebb antihőse a Megtorló. Frank Castle családját lemészárolja egy bűnszövetkezet, aki válaszul arra teszi fel az életét, hogy megszabaditsa a világot azoktól, akik megnyomoritják azt. A Trónok Harca világában majd' minden fontosabb szereplő belefér az antihős kategóriába, hiszen sorra kerülnek olyan helyzetbe, ahol nem tudják, nem akarják tartani magukat a klasszikus hősi értékekhez. A történet előrehaladtával Jaime Lannister a villain szerepéből egyre csak az antihős felé tolódik, amint felfedezi magában az önzetlenséget és becsületességet.



Stannist ezen a ponton még nem tekinthetjük gonosznak. Trónkövetelése nem csak jogos, de üdvözlendő is, hiszen a Lannister uralom minden erkölcsös, tisztességes szereplőnek az életébe, jólétébe kerül és még most is bízhatunk benne, hogy az életben maradt Baratheon vezér törvénytisztelete a királyság javát szolgálná trónszerzése esetén. Persze egyre nehezebb mit kezdeni a ténnyel, hogy sorra kerülnek a hitetlenek a máglyára, valamint, hogy Melisandre árnygyilkosokat hoz a világra, akik végeznek saját öccsével és annak várnagyával. Hol húzódik a határ a jogos erőszak és az önző öldöklés között? A tény, hogy Renly ellopná a trónt saját bátyjától, feljogosítja őt arra, hogy végezzen vele, vagy a testvéri köteléknek ki kell tartania akkor is, mikor fivérünk meglop minket?


Stannis Baratheon a regényciklus harmadik kötetére tehát antihőssé válik. Eszközei aggályos erkölcsi kérdéseket vetnek fel, a cél, amiért küzd azonban kedvünkre való, hiszen egy tisztán gonosznak látott erő ellen lép fel mind politikai, mind mitológia szinten. Az intrikával mesterien bánó Lannisterekkel és a királyság egészét fenyegető északi erőkkel is felveszi a harcot, mindeközben pedig többször figyelmezteti környezetét: egónak ebben nincs szerepe, ő nem kérte a trónt, az jog szerint az övé.



Későbbi hadászati manőverei azonban a teljes elkeseredettség felé tolják őt és olyan döntésbe kényszeríti magát, mely a legtöbb néző szemében a korábban ellene küzdő, hagyományosan gonosznak vélt erőknél is romlottabbá teszi őt. Hogy ismét elnyerje új istenének jóindulatát, feláldozza a saját lányának életét azzal, hogy máglyára veti őt, enyhébb időjárás és sikeres ostrom kedvéért.


Saját gyermekünk életének kioltása azonban a lehető legembertelenebb gonosztettnek bizonyul sokak véleménye szerint, Stannist pedig az erkölcsi ranglétrán olyan karakterek alá helyezik, akik kényük kedvük szerint árulták el társaikat és öltek meg másokat pusztán az önös politikai érdekük érvényesítése végett. Stannis mostanra nem tudja megmagyarázni tetteit nemes mozgatórugóival, hiába érvel amellett, hogy ő a kiválasztott, akinek meg kell mentenie a világot.






Egy ligába helyezni olyan alakokkal, mint Walder Frey, vagy Roose Bolton, a fentiek ellenére is mellévetésnek bizonyul, hiszen amíg előbbiek puszta önös érdekből, önzésből, politikai ambícióból csalnak, árulnak el és hazudnak, addig Stannis, legyen az bármennyire is szörnyű amit művel, nemes célból teszi.


Ezen a ponton merül fel az igény a villain árnyalására. Igy jutunk el az antigonosztevő fogalmához, amely a legkényesebb szerep a hős-mátrixban, hiszen csak a korábbi három fogalom ismeretében lehet feltérképezni annak összetettségét. Az antihőstől való megkülönböztetés a legkényesebb feladat, hiszen bizonytalan moralitásukkal és végcéljukkal könnyen összecsúszhat a két archetípus. Mégis, mi adja ennek a negyedik szerepkörnek a létjogosultságát és hogyan lehet felismerni az anti-gonosztevőt?



A nemes célokért küzdő gonosztevő karaktere nehezen megérthető, az archetpus létjogosultságát pedig sokan megkérdőjelezik. A Marvel univerzum egyik legismertebb anti-villainja Magneto. Az X-Men csapat örök ellensége nem öncélúan rombol. Küldetése jól ismert: az elnyomással szembenéző mutánsoknak szeretne szebb jövőt, sorsot biztositani. Érdekvédő kampánya azonban ártatlan életekbe kerül, igy hiába látjuk be, hogy Magneto nem egy ligába tartozik a klasszikus gonoszokkal, mégsem értelmezhetjük jellemét a gonosztól teljesen függetlenül.


Stannis Baratheon megbélyegződik, mikor megannyi kontroverziális tett után végez lánya életével. Hosszú listának a végére íródik ez a tett, melyeken egyéb, megkérdőjelezhető cselekvések szerepelnek egy olyan ember kapcsán, akit nemes cél vezérel. Eddig a pontig akár az antihőst is jellemezhetnénk, a vékony határ azonban a végeredményben rejlik. Hiába ítéljük el az antihőst, végeredményben hisszük, hogy a világ, amiért küzd, szerethetőbb annál, amiben jelenleg élnünk kell. Ha a lelkiismeretünknek nem kell megbirkóznia a tettek súlyával és szemet hunyhatunk az események felett, akkor üdvözlendő végeredményt kapunk; olyan világot, amiben szívesebben létezünk tovább. Ez a fajta elfordulás azonban nem szerencsés az anti-villain esetében, aki annyira eltávolodott a hősiességtől, hogy nem csak eszközei, de az általa vázolt végeredmény is kerülendő. Egész egyszerűen a többség nem szeretne olyan világban élni, ahol a nemes cél érdekében minden, többek közt a saját vérünk is feláldozható. Lehet a tét a világmindenség sorsa, gyermekünk eleven elégetése nem ér meg annyit, hogy fenntartsuk az élet intézményét. Az ilyen szintű áldozattétel romlott alapokra helyezi az új világot, amit Stannis építeni próbál, azonosulni vele pedig hirtelen nem csak nehéznek, de szinte lehetetlennek bizonyul.

A fentiek ellenére Stannis továbbra sem klasszikusan gonosz. Egy szűk rétegbe tartozik; olyan karakterekkel vállal közösséget ezáltal, akik nemes cél érdekében művelnek szörnyű dolgokat és akiknek a vízióját, szemben az antihősével, nem szeretnénk megélni. Előbbiek esetében hisszük, hogy a gonosz száműzetése esetén maguk is felhagynak az amorális tettekkel. Ilyen illúziót azonban kár táplálni az anti-villain esetében, kinek ha tervei gyümölcsözőnek bizonyulnak, a klasszikus gonoszhoz hasonlóan tovább folytatják ártó tevékenységüket.





--->

Gergely Szűcs

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése