Pages

The Affair 2x07 - Somewhere Between Pulp and Literature


A The Affair második évadában szépen eltáncoltak attól a készítők, hogy egy jelenetet többször is megmutassanak ezzel érzékeltetve, hogy a valóság relatív, mert az emberek érzékelésétől függ. Ennek ellenére ez az aspektus nagyon fontos lesz a hetedik epizódban, ahol a két fél történetet hálaadáskor játszódik és mindkét esetben az étkezés abba torkollik, hogy az emberek hangosan kiabálnak valamit Noah könyvével kapcsolatosan. A könyv az igazi főszereplője a résznek, mindent meghatároz, képtelenség menekülni tőle és nem vagyok benne biztos, hogy ez jót tesz az epizódnak.

A kezdő képsorokban Noah szerkesztőjének a partyján járunk, nem derül ki, hogy milyen alkalomból rendezte meg, csak az nyilvánvaló, hogy Noah a legforróbb ember a teremben és mindenki belőle akar szakítani egy darabot. Ez természetesen azzal jár, hogy Alison pórul jár, de egyébként ez egy illő kezdése az egyébként a nyomorúságáról szóló résznek.  Annyit ugrottunk az időben, hogy a könyv befejezte és a végleges szerkesztés plusz nyomda ennyi idő alatt lezajlott és már egy montauki könyvesboltban is simán kapható a nagy mű. Időben nem tudom, hogy ez az egész kijön-e mindenesetre Aisonnak már elég nagy hasa van, de ahhoz meg talán túl nagy, hogy még csak 5 hónapos legyen. Talán itt is arról van szó, hogy Alison nagyobbnak látja a saját hasát, mint amilyennek mások érzékelik és Noah vagy Cole nézőpontjból még nem is lenne ekkora a hasa. Azzal, hogy nem vagyunk emlékeztetve az ilyenekre, nagyobb felelősség hárul a nézőkre és ezek után nem tudom mennyire gondolkodik el valaki epizód közben, hogy az édesanyja reakciója érkezés után nem szól másról, mint a pénzt feszegető kérdésekről, mert tényleg így történt vagy Alisonnak ez volt az egyetlen, ami megmaradt belőle? Ugyanez igaz az érkező barátnőjének a viselkedésére is, aki inkább Max, mintsem Alison sorsa felől érdeklődött, aztán pedig hamar rá is vetette magát a milliomos agglegényre. 

Ahogy azt a sorozat kapcsán már sokszor leírtam (vagy ami az első évadot illeti leírtuk) ennek az alkalmazásával nagyon vékony jégen táncol a sorozat, pláne mikor a rész második felében nem érkezik a kiegészítés, hogy kicsit egyensúlyba hozza a látottakat. Ezek után pedig nem tudni hol a határ a a gyenge írói teljesítmény és a szándékos karakter árnyalás között. Mert az biztos, hogy ez a módszer sokat hozzá tud tenni ahhoz, hogy elmerüljünk abban, hogyan is érzi magát a karakter. Például a kezdő partin a rendezés is nagyon jól érzékelteti Alison helyzetét, hogy mindig van valaki, aki Noah és ő közötte van és nem véletlenül érzi úgy, hogy épp kicsusszan a kezéből. A másik pedig az Alisonnál már szinte megszokott érzés, hogy épp nem dolgozik semmit és emiatt csak Noah keresztül tudja értelmezni magát. Most mikor ráadásul amúgyis ő a buli sztárja és állítólag az ő babáját hordja a szíve alatt ez még inkább megsokszorozódik. Arról nem is beszélve, hogy a terhesség, mint olyan eddig nem látott módon hozza felszínre a nagy problémáját az első kisfiának az elveszítését. Természetesen az első adandó alkalommal rá is kérdez valaki.

Azt mondanám, hogy a party-t szívesen megnézném Noah szemszögéből is, de az valószínűleg vajmi keveset árnyalna azon, hogy Alisonnal pontosan mi történik, vagy hogyan néz ki ez az egész, ha az ő nézőpontját eltávolítjuk belőle. Nyilvánvalóan Alisonnal mindenki ellenséges, kivéve a bulvárújságírót, aki a munkáját végzi azzal, hogy kiszed belőle néhány mondatot. Az csak ügyes vicc, hogy Alisonnak fogalma sincs a könyvkiadásról hiába dolgozott Yvonne asszisztenseként, mert akkor egyébként tudná, hogy az újranyomást nem szabad készpénznek venni. Van egy másik nő is, aki kedvesen viselkedik vele, de itt nyilván az azonosulás a lényeg, hiszen nem is olyan régen még Alison is dolgozott ilyen puccos partykon pincérnőként, úgyhogy nyilván ez is befolyásolja, milyen színben látjuk a nőt, aki megengedi, hogy elbújjon egy kicsit a tömeg elől.

Tőle is rögtön megkérdezi, hogy olvasta-e a könyvet és ez csak felkészít minket arra a cunamira, amit a könyvel kapcsolatosan az epizód hoz. Tudjuk jól, hogy milyen komolyan merített Noah a történtekből és így akár különösen meta is lehetne, ahogyan a karakterek folyamatosan kiértékelik a viszonyukat a könyvhöz, de a végeredmény inkább lesz idegesítő és túlságosan direkt. Mikor végre megérkezik Noah és elkezdődik ennek az elfuserált társaságnak a hálaadásnapi vacsorája, akkor nyilvánvaló, hogy a könyv előbb-utóbb téma lesz. Mármint azt leszámítva, hogy hogyan rabolja el megint a közös életükből Alison mellől Noah-t. Pedig a 6 hetes kényszerpihenő alatt azt ígérte, hogy többé nem lesz ilyen, de a könyv promóciós turnéja nyilván sok időt fog elvenni, és valahol egyébként érthető, hogy Noah mindent megtesz a könyv népszerűsítéséért. Ezek után viszont még durvábban jön le, hogy a baba-szoba nincs berendezve, hiszen Noahnak jelenleg nincs szüksége egy irodára és egyébként sem fogja tudni rávenni magát az írásra otthoni körülmények között, de ez egy másik kérdés.


A szakadék egyre nagyobbra nyílik közöttük, aminek a tetőfoka nyilvána akkor van, mikor néhány mondatban összefoglalják az első évad meghatározó eseményeit. Amit felidéznek az pontosan olyan részletekről szól, hogy most ki cserkészett be it, ki miért ment meglátogatni haldokló nagyszülőt és így tovább. Hogy még szájbarágósabb legyen a helyzet, Max még ki is mondja azt, amit a készítők is hangoztattak, hogy egy ilyen jellegű vitánál tulajdonképpen mindkét félnek igaza van és csak apróságokon akadnak meg. Maga a beszélgetés azért is jelentőségteljes, mert eddig a pontig még a nézők előtt is titok, hogy Alison végre elolvasta a könyvet, nem csak Noah számára. Az érzései nyilván meghatározzák a viselkedését Noah-val, bár érdekes módon, ebből viszonylag keveset érzékelünk, a saját történetének első felében egyáltalán nem érezhető, hogy esetleg neheztelne Noah-ra valami miatt. Az pedig nyilvánvaló, hogy mélyen bántja a jelenlegi helyzet, ahogy a könyvben feldolgozásra került a történetük.

Ez majdnem olyan, mintha az első évadból csak Noah jeleneteit megnézte volna és furcsán nézne, hogy mégis miért vannak a néhol apró, néhol jelentős változások.

Ez pedig ugyanaz a veszélyes mutatvány, mikor a különböző jeleneteket csak egy nézőpontból látjuk. A ló túloldalára mondjuk Cole részében esnek át a készítők, amikor kiderül, hogy az Oscar által elmesélt családi titkokat szinte változtatás nélkül emelte át a könyvbe, amiben olyan részletek is vannak, amik még Cole és a testvérei számára is titkosak voltak. Az, hogy Cole a saját családjának történetét annak a férfinak a könyvéből tudja meg, akivel megcsalta az ex-felesége, csak az egész helyzet túlbonyolítása, ami szappanoperaszerű, valóságtól némileg elrugaszkodott történetekhez vezet. Azt pedig már inkább meg sem említem, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy Alison egyáltalán nem Noah, hanem Cole gyerekével terhes. Az egyik első mondat, ami elhangzik a részben, hogy Noah könyve valahol félúton van a komoly irodalom és a ponyva között. Tekintettel a hasonlóságokra, nem tudom mennyire szánja ezt saját magára kommentárnak a sorozat, mindenesetre a második évadban a legtöbb változtatással sikerült a ponyva irányába terelni a sorozatot. 

Az epizódban bár jelentősebb a tematikus párhuzam, még így sem érződik kerek egésznek, ráadásul Cole új szerelmét egyáltalán nem sikerült eladni, ami nagyon fontos lenne tekintettel, hogy Scotty gyilkossága az ő esküvőjük után történik. Joshua Jacksonra igazán nem lehet panasz ő igyekszik a félresikerült szextől elkezdve, a bunkózáson át a megbocsátásig mindent jól hozni és megőrizni a szerepének integritását. Arról nem tehet, hogy az összkép nem lesz elég erős. Igazán elemében egyébként a vacsoránál van, amikor kifakad arról, hogy a Lockheartok abban jók, hogy befogják a szájukat. A reakcióját arra, hogy ki is volt valójában az apja, pedig azért kár mikroanalizálni, mert nyilván ennyi év távlatából nehéz pontosan átérezni, milyen szörnyűségekről is van szó. Plusz ha 10 évesen felakasztja magát az édesapád, akkor az egyetlen út a túlélésre, hogy érzelmileg eltávolítod magad tőle. 

Ennek nagyon szép használata volt, hogy Whitney-t szépen csendesen, a maga módján rakta helyre, aki azon vinnyogott, hogy az apja nem írta bele a könyvbe. Ami önmagában egyébként érdekes, pláne Noah szempontjából, aki nyilván meg a családját próbálta minimalizálni a történetben, hogy kevésbé tűnjön egy szörnyű alaknak, aki 4 gyereket csak úgy magára hagy egy futókaland miatt. Ennek ellenére én itt már csak arra tudtam gondolni, hogy már megint egy szereplő, akinek a hangulatát az határozza meg, hogy mi is történt ebben a bizonyos könyvben. 

Ilyenkor pedig elgondolkozik az ember, hogy a készítők elkezdték egyfajta elgondolás mentén a sorozatot és, ahogy az a legjobb sorozatokkal is történik, hagyták, hogy organikusan fejlődjön, de közben elengedték azt, ami különösen fontos volt a sikeréhez. Nyitni akartak és nagyobb szabású történetet elmesélni, nem beragadni két ember nézőpontjába. De azt hiszem egyik sem tesz jót a sorozatnak, ahogy az eltelt idő súlyát nem sikerül az epizódban érzékeltetni. Az első évad egy jobban behatárolható időszakot ölelt fel, mit keretbe foglalt a kihallgatás, majd az a jövőbeni szál is szabadabbá vált. A kísérletezés persze dicsérendő, de nem úgy tűnik, hogy a készítők abba az irányba mennének, ami igazán jót tesz a sorozatnak. Persze Maura Tienrey nagyobb szerepeltetése egyáltalán nem baj, pláne azok után, hogy megint nyert egy Golden Globe-díjat a sorozatnak. Összeségében mégis többet veszített az új szerkezettel a sorozat, mint nyert és ezek a finom részletek sokkal kevésbé működnek, ha nagyobb időszakokat töltünk a karakterek nélkül.

Egyéb felfedezések:

  • The Affair címadó projekt: Ez elég egyértelmű, még a nézőnaplóban is megemlítettem: Somewhere Between Pulp and Literature. 
  • Remek volt, ahogy a Scotty-Cole közötti kapcsolatot a telefonon keresztül ábrázolták. A kinyomott telefon a boltban, majd a telefon miatt kezét elvevő Scotty hangsúlyozzák, hányadán is állnak a testvérek. Scotty egyébként elég álnok, mert nem a testvérére, hanem a pénzére van szüksége, de ennek ellenére úgy tesz, mintha a személyének szólna minden, amit csinál.
  • Külön pluszpont, hogy nem sablonos iPhone csengőhangot használtak a készítők.
  • Az egyetlen hálaadás, ami „normális” volt, azt természetesen nem láttuk.
  • Talán csak azért van, mert Alison nézőpontjából láttuk, de Noah sajtósa eléggé sokat flörtöl az ügyfelével és ezek után nem lenen meglepő ha összeszűrnék a levet. Persze ha csak Alison látja így a helyzetet, akkor ez vakvágány. De Noah-t talán fogjuk még jobban is gyűlölni, mint most tesszük.
  • A másik kérdés Edennel kapcsolatban, hogy mikor Alison a szobában ül, és mindenki a babája szívverését hallgatja, akkor Eden a küszöbön áll és nyilván elég furcsán érzi magát, de mivel ellenszenvesnek van beállítva, ezért nyilván az ő érzései senkinek sem fontosak. Pedig a karrier - gyerek érdekes téma és ugyanennek az érzésnek látjuk a fordítottját, mikor Alisont kérdezik, hogy mivel foglalkozik és azt mondja, hogy jelenleg csak a babával. Minden attól függ, hogy milyen a közeg.

Unknown

Phasellus facilisis convallis metus, ut imperdiet augue auctor nec. Duis at velit id augue lobortis porta. Sed varius, enim accumsan aliquam tincidunt, tortor urna vulputate quam, eget finibus urna est in augue.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése