Szomorú volt a Telltale Game of Thrones első évadának happy endje. Nem csak azért, mert a franchise hangulati alapelveihez tökéletesen igazodva tovább szúrta a korábban kitépett játékos szíveket, hanem mert végérvényesen bebizonyosodott: az általunk fűzött történet és a döntéseinken alapuló cselekmény illúzió csupán.
Itt lesznek spoilerek.
Vegyük kezdésnek a királyvári intrika viharban esetlenül szállingózó Mirát. Emlékeztek, mikor úgy cimbalmozott a játék az idegeinkkel, hogy döntés elé állított minket: megmentjük a mi segítségünkre siető kissrácot, vagy a biztos halálként fellépő lannister őr markában hagyjuk? Vagy mikor rögtön utána választanunk kellett: megszabadulunk a tőrtől, vagy megőrizzük azt? A sort folytathatnám az udvarhölgytársunk kezelésével, titkainak kiteregetésével, vagy épp a Margaeryvelel kapcsolatos lojalitási kérdésekkel, de felesleges. Sem a régi, sem az új istenek nem tudják Mirát letéríteni arról az útról, amit a Telltale fejlesztők megrajzoltak neki. Szövetségeseink elvesztése persze részben megjósolható volt: Tyrion bebörtönzése ismert az alapanyagból. Az azonban, hogy a Tyrell királynő aspiráns akkor is elfordul tőlünk, ha minden esetben az ő pártját fogtuk, sosem toltuk túl a szívességkéréseinket és szófogadóak voltunk, egyszerűen csak elkeserítő. Vazallusunk makacs, ami a sorsot illeti, akár csak vádlóink, akik minden esetben meggyanúsítanak minket a lannister őr meggyilkolásával, akkor is ha valóban végeztünk vele és akkor is, ha otthagytuk a segítőnkkel.
Kár érte, pedig az idősebb Forrester nővér szála hangulat szinten személyre szabható volt, hiszen kedvünkhöz mérten végigszemtelenkedhettük az egész évadot és fordíthattunk hátat barátoknak, segítőknek, vagy vehettük fel a klasszik északi becsületes maszkot. Mindez nem számit. Végső kétségbeesésünkben vagy igent mondunk Lord Andros stílusos lánykérésére, vagy fejünket veszik vélt, vagy valós vétkeinkért. A sorozat lényege az lenne, hogy ezek a végső, mindent eldöntő dilemmák más-más módon prezentálják magukat a korábbi döntéseink fényében, vagy akár bizonyos utak elérhetetlenné váljanak választásaink miatt.
Az előző epizód záródilemmája ilyen téren jól teljesített: mikor eldöntöttük, hogy Rodrik vagy Asher marad velünk, nem csak parancsnokot választottunk a maradék Forrester erők élére, de meghatároztuk a záró fejezet központi cselekményét is. Asher visszatértével belebegtetik a Bolton szimpatizáns szomszédjaink, hogy házassággal ki lehet kerülni az újabb vérontást. Rodrik esetében erre esélyünk sincs, a Whitehillek rögtön a torkunknak ugranak. Ez a fajta felépítés közelebb hoz minket ahhoz a játékmenethez, amivel a Telltale eredetileg csábított minket legújabb portékájához. Persze, mikor kezdjük beleélni magunkat abba, hogy a testvérekkel való játszadozás valóban meghatározó, kapunk egy olyan csatazárást, ami elkerülhetetlen, és ami unottan lélekölő.
Igen, unottan, mert van egy pont, mikor a divatosan posztmodern protagonista mészárlás is klisévé válik, így mikor a Forrester mama és a teljes keleti ex-rabszolga banda is az áldozati listára kerül, már csak egyszerű frusztráltságot érzünk ahelyett, hogy meghatna minket a tragédia súlya. Mert, hogy az már nincs neki. Mikor Ironrathet is elkezdik emészteni a lángok és tudjuk, hogy nincs az az ága a döntés-fának, amin haladva ezt elkerülhettük volna, hirtelen fáradtak leszünk a játéktól, ami közel egy éven keresztül mesélte nekünk első eresztését.
Ugyan ezek a lángok a világot jelentenék nekünk a teljes vereséggel együtt, ha mienk lenne a felelősség. Ha a Glenmore-ok esetleges elvesztése, vagy egyéb szerelmi szálak rossz kezelése vezetne minket a bukáshoz, minden csepp vérét élveznénk a kudarcnak és keresnénk magunkban a hibát. Ehelyett csak a fejlesztők portáján kutakodhatunk, akiknek egyre nehezebb elnézni, hogy bolondját járatják a játékosaikkal.
Mindeközben Gared eljut a céljához, megtalálja a North Grove névre keresztelt misztikus megmentő helyet, majd eldöntheti, hogy a Gregor féle fattyakkal együtt visszafordul, vagy helyben marad és megvédi a szentélyt. Hogy-hogy nem, korábbi döntéseink itt sem érdekelnek senkit. Persze, ha a mamlasz kollégát magunkkal hoztuk, akkor most szörnyű érzés lekaszabolnunk őt - egészen addig amíg rá nem jövünk, hogy otthonhagyása esetén egy szinte teljesen megegyező ellenféllel kell azonos koreográfiában megküzdenünk. Ezzel együtt ez a legkevesebb sebből vérző vonalvezetés.
Beteljesedés helyett természetesen csak hergelést kapunk a második évadra. Csakhogy a remény, hogy eljön még az igazak bosszúja, sokkal kecsegtetőbb volt az első 1-2 epizód után. Most, hogy egy évad ért véget, nem tudom komolyan venni már a folytatás lehetőségét. Olyasmi ez, amit a franchise atyja, George RR Martin remekül megérzett a '90-es években. Eddard lefejezése mindenkit óvatlanul ér, Robb Stark elvesztése pedig pont az apja halála kapcsán felépített elvárások miatt szól akkorát. Itt azonban fordul a kocka. Nem arról van szó, hogy más szerethető arcok nem tűnnek el, de Jon Snow például biztosan visszatér majd hozzánk, hiába szúrták agyon társai a Dance of Dragons kötetben és a vonatkozó HBO évadban.
Nincs az a formula, legyen akármennyire is szokatlan és zsánerrengető, ami ne tudna elfáradni a folyamatos ismétlés súlya alatt. A lecke első fejezetét remekül mondták fel a készítők, mikor Gregor után Ethannal is végeztek, ráadásul Rodrik visszakapaszkodásával úgy tűnt, átérzik a bábjátékos szerep lényegét. Sajnos azonban nem sikerült megtartani a megfelelő arányokat és a végére strigulázni lehet a valóban értelmetlen halálokat.
A kérdés már csak az, hogy a végső, megkerülhetetlen döntésekre reflektál-e majd a folytatás. Minden bűnt megbocsájtok, ha a 2. évad többféleképpen indulhat majd el, aszerint, hogy Gared visszaindult-e, Mia életben maradt-e, illetve, hogy melyik testvérrel veszítettük el a végső csatát.
A Telltale szerencséje, hogy Game of Thrones rajongóként az elsődleges frusztrációt továbbra is a Winds of Winter megjelenési dátumának hiánya okozza, ami mellett eltörpül, hogy mi a baj a prémium fan fiction dilemmarendszerével.
--->
Maximálisan egyetértek a kritikával. A legnagyobb hibája az, hogy átvertek minket, érdemben semmilyen formában nem tudod befolyásolni a történet cselekményét, márpedig egy élethű szerepjáték esetén erre komoly esélynek kellene lennie. Akkor inkább maradok az asztali szerepjátékozásnál :D
VálaszTörlésNekem a befejezés egyáltalán nem tetszett, ez a mindenki meghal kb. és semmilyen igazságszolgáltatás nincs, ez túl büdösen életszagú. Elég a való élet ebből :D
Emellett sokszor a különböző válaszaidra adott reakciók csak minimálisan térnek el a történet egésze szempontjából. Az első részben pl. Ethan megölése előtt a választható 3 opció (diplomáciai megoldás, alku vagy harc) összességében és szövegében szinte nem is tér el egymástól, pedig itt aztán alapvetően lenne lehetőség a történet bármilyen formájú alakítására még akkor is, ha Ramsay mindenképp megöli Ethant. Pl. a harc lehetne tényleg harc, be sem engedném a csávót a várba mégis bejön, nem lehet olyan opciót lejátszani, h más az alku és más a diplomáciai megoldás (hiszen ezen vitatkoznak a tanácsteremben).
Aztán amikor Magashegyre mennek a fiúk, semmi jelentősége nincs hogy elviszed-e magaddal a Glennmore katonákat (akik először 20-an jöttek ha jól tudom, de veled már csak 5-6-an vannak Magashegyen, mire visszaérkezel Vasvédbe, akkor meg már csak ketten, röhejes!), mert akkor sem tudsz harcolni Ramsay-vel és semmi nem alakul másként.
Kb ugyanez volt Asher megérkezésénél is. Rodrik választhat, h a tengerpartra megy, harcra készül (gondolom Vasvédben) vagy hazahozza Ashert (amit nem tudom hogy kell érteni), viszont mindhárom opcióban ugyanaz a helyszín és csapda vár, nem tudsz kibújni, nem tudod máshogy alakítani.
Lady Mira meg akármit is csinál, akármit is sikerül megakadályozni, a végső csatára ígyis-úgyis 500 emberrel odajön köcsögbunkó arrogáns Whitehill és te tehetetlen vagy.
Az utolsó harcnál meg végképp idegesítő, hogy ha még a legjobb formádban nyomogatod is a gombokat, akkor is összeszedsz vagy 30 halálos sebesülést a főhőssel és majdnem meghalsz. Mi értelme akkor a választási lehetőségeknek és az ügyes játéknak?
Szóval a külcsín nagyon jó, de a beltartalomra sokkal több lehetőséget lehetett volna és kellett volna összerakni a játékban, hisz valóban benne van a lehetőség, h te írd a történetet, legalább olyan szinten mint pl. a Dragon Age szerepjátékban, ahol azért lényegesen eltérő történetszálakon futhat a sztori...Ezt nagyon hiányolom. Az már csak mellékes hiány nekem, h egy hangyányival több akciót is elviseltem volna benne, de így is szuper játék lenne, ha a lehetőségek valóban lehetőségek lennének és tényleg jelentősen írhatnád (befolyásolhatnád) a történetet, nem csak annyi lenne, h máshogy nevezed ugyanazt a gyereket.:P :D